Állami főreáliskola, Debrecen, 1901

örökké változatlan kész mű, nem állandó alkotás. Mihelyt ilyen, akkor már holt nyelv. De a míg ól, míg egy nép beszéli, addig a nyelv mindég változásnak van alávetve, vagyis élő szervezet. S valamint a természetben minden fejlődés lassú és állandó, ugrás nélkül való, úgy a nyelv változásai is nem időről-időre történők, hanem folytonosak, észrevétlenek; mindenki azt gondolja, hogy úgy beszél, mint a szülei, vagy alig valami csekély eltéréssel. Mégis ha hosszabb időköz elválasztotta alakokat veszünk szemügyre, már jelentékenynek találjuk a különbséget, A mai magyar olvasó a múlt század elején írt magyar irodalmat könnyen megérti, de már a 700 éves Halotti Beszéd olvasása és megértése nehézséggel jár és magyarázat nélkül épen lehetetlen. Ez a nehézség pedig annál nagyobb, minél tovább megyünk visszafelé a nyelv életében. A mai franczia ember nyelve a latinból fejlődött ugyan, de csupán anyanyelvének az ismeretével a franczia vajmi keveset értene meg a latinból; s a franczia iskolában a latin csak oly idegen nyelv, akár nálunk.

A nyelv folytonos változásánál fogva tehát hiú fáradozás arról vitatkozni, hogy melyik korszakban volt legtökéletesebb a nyelv, vagy mikor és hogyan fogja ezt az állapotot elérni. Ha ezt a tökéletesnek vélt korszakot a múltban látjuk, nem vihetjük többé vissza a nyelvet arra a fokra; ha még nem érkezett el, nem siettethetjük fejlődését. A történet azonban mutat rá példát, hogy ilyesmit akartak tenni. A XVI. században nehány nyelvtudós minden franczia szót vissza akart vinni eredeti latin alakjára, úgy ítélvén, hogy a nyelv a latin korszak óta csak romlott. De a józanabbak csakhamar kikeltek e túlzott tisztogatás ellen s elítéltek minden erőszakos beavatkozást a nyelv természetes fejlődésébe. Az előbbi törekvés Ronsard (1524 -1585) és tanítványai nevéhez fűződik; a visszahatás Malherbe (1555—1(128.) érdeme.

II.

A franczia nyelv megalakulásának főbb törvényei.

Annak a megállapítására, hogy mily irányban és mily törvények szerint fejlődött a latin népnyelv annyira, hogy a mai franczia lett belőle, a tudomány összehasonlította minden egyes szónak latin és mai állapotát, azt vizsgálván, mily változásokon mentek át a hangok, a szó értelme és mondattani 'szereplése. Ezen, némelykor nagyon is bonyolult kutatás eredményéből akarok a következőkben nehány nyelvi sajátságot megvilágítani.

1. Az első feltűnő dolog a latin és franczia szók összehasonlításában az, hogy a franczia rendszerint rövidebb a latinnál, tehát hangoknak vagy szótagoknak el kellett veszni. És pedig nem akármelyik hang vagy szótag veszhetett el. Arra nézve azt találjuk,- hogy a mely szótagon hangsúly van, az mindig a legállhatatosabban megmarad; a hangsúly tehát mintegy őrzi a szótagot, A latin nyelvben más a szabály a