Állami főreáliskola, Debrecen, 1901

IV. Adatok az iskola 1901 — 1902. évi történetéhez. 1. Az iskola jellege és czime. A debreczeni főreáliskolát keletkezésétől 1873-tól kezdve az 1891. évi augusztus végéig Debreczen sz. kit*, város saját költségén tartotta fen. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium és a városi hatóság között az 1891. év folyamán kötött egyezség alapján a tanintézet az 1891. évi szeptember 1-től kezdve állami ellátásba véte­tett át, de a város közönsége az egyezség értelmében a tanintézet fen- tartásához ezentúl is tetemes áldozattal járul, így nevezetesen adja az iskola befogadására szükséges épületet, melynek értéke a telekkel együtt mintegy 330,000 korona, az épület első bútorozására is adott egyszer s mindenkorra 12,000 koronát, az iskola évi kiadásának pótlására pedig évenkint 18,000 koronát ad. A közoktatási minisztérium 1891. évi 41,141. sz. a. kelt rendeleté­vel az iskola czímét így állapította meg: *Debreczeni állami főreál- iskolaEzen tanintézet tehát az állami, vagyis azon középiskolák közé tartozik, melyek a közoktatásügyi kormány rendelkezése és közvetlen vezetése alatt állanak s melyeknek kiadásai az állami költségvetés kere­tébe tartoznak s fedezetet is az állami pénztárból nyernek. 2. Felügyelet. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium a debreczeni állami fő­reáliskolában a közvetlen felügyeletet a debreczeni tankerűlet királyi főigazgatója (jelenleg Géresi Kálmán úr) által gyakoroltatja. A taninté­zet ügyei a tankerületi kir. főigazgatóság közben jötte vei kerülnek a minisztérium elé s nyernek elintézést. 3. Személyzet. a) Igazgatóság. Az intézet igazgatója Fazekas Sándor, a ki az intézetben rendes tanárként 20 év óta, mint igazgató 19 év óta működik.

Next

/
Thumbnails
Contents