Állami főreáliskola, Debrecen, 1901

szót, mely a Páris melletti boulogne-i liget egyik társaskocsi-állomásá- nak a neve ; pedig a muet, m nette (néma) melléknévhez semmi köze sincsen.

Más szavakban úgy óvták meg az ue írásnak eu-vé változásakor a c-nek k ejtését, hogy c helyett qu jegyet írtak; így a latin eöda szónak ma franczia queue felel meg (fark).

Természetes, ez a változás is hosszas és lassú átalakúlás eredménye.

3. oi. Az oi írású hang a XIII. században az ejtésben oe-nek hangzott egészen zárt e-vel, mely még közel állott az i-hez; majd nyíltabb lett, s az előtte álló o meggyengült. A XVI. században a nép ezt az oi jegyet egyszerű nyílt é-nek (A ejtette, főleg oly szókban, melyekben erre a hangsúlyos oi-ra még egy e vagy szóvégi s következett. Pl.: francois franczia, anglois angol, monnoie pénz, croie kréta, connoistre ismerni. Leginkább az igeragozásban volt alkalom erre az ejtésre és pedig az imparfait-ban és a cond. prés.-ban : je vendois, vendrois, ils vendroient.

A művelt nyelv ezekben még egy ideig megtartotta az oe-féle kiejtést; de a nyílt s mindinkább terjedt és némi habozás után két csoportra oszlottak azok a szók, melyekben oi volt írva; egy részekben általános lett az ^ ejtés, mely megfelel az ai-val való írásnak, mint a fenti példákban; másik részükben egy ideig megmaradt az cs ejtés, mely később oa lett, ma pedig "a-nak ejtjük; az írásban azonban megmaradt az oi. Ilyenek: sóit legyen, erőire hinni, croitre nőni, droit jobb stb. Az első csoport példáiban, melyekben az s ejtés győzött, az írást a XVIII. században Voltaire (f 1778) kezdeményezésére oi-ból ai-ra változtatták. Voltaire korában, amikor a történeti nyelvtudmány még nagyon a kezdetén állott s a régi nyelvet nem igen ismerték és nem becsülték, egy-egy régibb írásmódot csak romlott, hibás írásnak tartottak. () maga is „a barbárság rozsdájának“ nevezi az ily régiességeket, „melyet a felvilágosodás fénye már letisztított a régi nyelvről.“

Hogy az írásnak ily változása mily nehezen tör magának útat, erre nézve érdekes példa épen ez a változás, amelyről most szó volt. Mert daczára annak, hogy Voltaire a maga korában első rangú tekintély volt az irodalom terén, és már 1732-ben írt ai-t oi helyett, a franczia akadémia mégis csak 1835-ben, tehát száz évvel később ismerte el ezt az újítást és fogadta be a franczia nyelv nagy szótárába ezt az írásmódot. És hogy a kiejtés is csak ily lassan változik, arról is tanúskodnak ezek a példák. Egy Palsgrave nevű angol ugyanis, aki 1530-ban franczia nyelvtant írt, már akkor megjegyzi, hogy az oi a kiejtésben sokszor oa-nak hangzik; mégis csak a XVIII-ik század elején jutott ez a kiejtés a szókincs egy részében egyedüli uralomra, s ez uralmát, mint láttuk, az azóta lefolyt két évszázad alatt megint elvesztette s a mai ,ja hangnak adott helyet,

Van azonban néhány franczia szó, ahol nem oi-nak, hanem oe-nak írták az se hangot: le poéle a kályha, la poéle a serpenyő, la moelle