Állami főreáliskola, Debrecen, 1900
Vili. Jóltevőink. Iskolánk irányában fennállása óta nem csak a helybeli pénzintézetek, hanem egyesek is gyakran kimutatták jóakaratukat az által, hogy szegénysorsú tanítványaink segítségére, vagy olykor más czélra is, bennünket adományaikkal megörvendeztettek. A közönség ezen segítsége azonban most még jóval kisebb, mint a mennyire segítésre szoruló tanítványaink számához képest szükségünk volna. A reáliskolába ugyanis a szegényebb szülők járatják gyermekeiket. Ha gondosan átvizsgáljuk a reáliskolai tanúlók szüleinek foglalkozását az Értesítő statisztikai rovatában, azt tapasztaljuk, hogy azok többsége: szegényebb sorsú kisbirtokos, gazda, kisiparos, kiskereskedő, ipari, vagy kereskedelmi alkalmazott és személyes szolgálatból élő (péld. ügynök, munkás, szolga, napszámos), tehát olyanok, kik vagyoni helyzetüknél s keresetüknél fogva, legjobban reávannak útalva, hogy gyermekeik neveltetésében segítségben részesítsék őket. Ellenben a jobbmódúak közül, minők nagy birtokosok, nagykereskedők, állami- és köztisztviselők, vagy az értelmi osztályhoz tartozók, péld. orvosok, ügyvédek, stb., tehát azok, kik nem igen szorúlnak idegen segítségre, rendesen a gymnasiumokba adják gyermekeiket. Nem panaszként említjük mi ezt a két körülményt; mert hiszen tudjuk, hogy a szülők az iskola megválasztásában a megszokás és a hagyomány hatása alatt állanak s hogy adományozás által is első sorban mindenki azon intézet iránt igyekszik háláját leróni, a melyben felnevelkedett s a melyhez ennélfogva szorosabb kapcsok kötik. Csupán reá akartunk mutatni a helyzetre s ezzel is igazolni kívánjuk azt, hogy tanítványaink segítésében sokkal kedvezőtlenebb helyzetben vagyunk, mint a gymnasiumok. A reáliskola még fiatal tanintézet. Volt tanítványai még alig léptek be az életbe. Nagy részük csak még most jutott vagy jut oly álláshoz, melynek jövedelme alig elég a megélhetésre. A legtöbben még mint fiatal kezdő emberek, akár mint gazdák és vállalkozók, akár mint tisztviselők, a saját maguk jövőjének biztosítására kell gondolniok: arra nem igen gondolhatnak, hogy alapítványok tevésével, vagy nagyobb adományokkal hálájukat leróhassák azon tanintézet iránt, melyben képzettségük alapját megvetették.
