Állami főreáliskola, Debrecen, 1900
41 tének emlékére márczius 15-én tartotta. Ebben az önképzőkör felügyelőjének dr. Kardos Albert tanár úrnak elnöki megnyitó beszédjén kivűl, csak az ifjúság szerepelt, A harmadik ünnepet az 1848. évi törvények szentesítésének s ez által a jelenkori alkotmányos szabadság megszilárdításának és biztosításának emlékére április 13-án tartottuk. — Mind a három ünnepen az ifjúsági énekkar és zenekar is közreműködött Zimmermann Gyula tanár úr vezetése alatt, a ki a karok betanítását igazi buzgósággal teljesítette. A tanulók közül is részint szavalattal, részint beszéd tartásával résztvettek, s az ünnepélyeket változatosabbá tenni segítettek. Ezen három nyilvános iskolai ünnepen a tanulók szülei közül is számosán jelentek meg. o) Az évzáró vizsgálatokat a Vili. osztálylyal május hó 13. 14. és 15. napjain, az írásbeli érettségi vizsgálatot május 20. 21. 22. és 23-ik napjain, a szóbeli érettségi vizsgálatot pedig junius 17. és 18. napjain tartottuk meg. Az évzáró osztályvizsgálatokat junius 15. 19. 20. 21. 22. 23. és 25. napjain olykép tartottuk, hogy egy-egy napon három vagy négy osztályt vizsgáltunk meg 2—2, esetleg 3—3 tantárgyból. Mindenik osztály vizsgája külön vizsgáló teremben és külön vizsgáló bizottság előtt 3—3 fél napon át tartott a délelőtti órákban.