Állami főreáliskola, Debrecen, 1899
42 tást, hogy a betegségről ő maga is meggyőződést nyerhessen s a ragály behurczolásának megakadályozására a kellő rendelkezést megtette. Egy esetben a vidékről érkező tanulóval szemben a levegő változtatás szükségét megállapítván, a szülőknek javasolta a tanulónak más vidékre való adását. Egészségügyi tekintetből egyébiránt még más felügyeletben is részesült az iskola. Nevezetesen a városi hatóság az egyptomi szembetegség (trachoma) ellen való védekezés czéljából saját megbízott orvosa Dr. Somogyi Zoltán ur által minden évben több ízben megvizsgáltatta a tanuló ifjúság szemét. Ezen vizsgálatok alkalmával semmi oly eset nem fordult elő, mely külön intézkedést tett volna szükségessé. A tanulók közt előfordult betegségi eseteket szám szerint a statisztikai adatok közt közöljük. A súlyos betegségi esetek közül halállal végződött egy. k) Látogatások. A debreczeni tankerület kir. főigazgatója Nagyságos Géresi Kálmán főigazgató ur ezen iskolai évben ismét több izben tett hivatalos látogatást a tanintézetben. Először 1899. szeptember hó 9-én, a javitó érettségi vizsgálatok tartása alkalmából; másodszor deczember hó 16-án tartott rendkívüli érettségi vizsgálaton jelent meg mint vizsgálati elnök. Évi rendes látogatását a tanintézetben november 27, 28, 29 és 30. napjain és deczember 1 -én teljesítette. Nemcsak minden egyes osztályban és tantárgy tanításában látogatta meg az egyes tanárokat, hanem végig nézte a szertárakat, átvizsgálta az írásbeli dolgozatokat is, a látogatás befejezése után deczember 2-án tartott tanárkari értekezleten pedig megtette a tapasztalatokról a maga észrevételeit, meghallgatta a tanárok kivánatait s végre a tanitás eredményének biztosítására kifejtett buzgalmukért elismerését fejezi ki az egyes tanároknak. Ezen iskolai évben legutóbb junius 12. és 13-ik napjain a rendes érettségi vizsgálatok tartása idején volt a tankerületi főigazgató. Szintén hivatalos minőségben látogatta meg a tanintézetet Dr. Márki Sándor, kolozsvári tud. egyetemi rendes tanár, a kit a vallás- és közoktatásügyi minisztérium 1900. évi május 10-én 34,915. sz. rendelettel az ezen évi érettségi vizsgálatokhoz miniszteri biztosul küldött ki, de egyidejűleg azzal is megbízott, hogy a tanintézetet, ennek épületét és felszerelését is megvizsgálja, s tapasztalatairól ne csak a tanulmányi előhaladást illetőleg, hanem ez utóbb említett ügyekre vonatkozólag is tegyen jelentést. 1) Tornaügy. Tornavizsgálat és tornaverseny. Junius hó 8-án, a koronázás évfordulójára rendelt iskolai ünnepnapon, az intézet a nagyerdei versenytéren megtartotta évvégi tornavizsgálatát s versenyét, ez utóbbit az ifjúsági tornakör versenyével együttesen. Délután 4 órakor vonult ki 280 egyenruhás tornász; a tűzoltó zenekar fújta az indulókat s a felvonulás után 6 oszlopba állítva 1. a szabadgyakorlatokat mutatták be az összes növendékek egyszerre. Ezután szertornázás következett az alsó osztályokban osztályok, a felsőkben csapatok szerint. És pedig 2. a következő szereknél: I. a), I. b) magasugrás, 11. a) bakugrás, II. b) korlát, 111. kötélugrás, zsámolyugrás, IV. korlát, rohamdeszka, V—VII. minta csapat a nyújtón. — 3. Szercsere után: I. a korlát, II. kötélhúzás, III. zsámolyugrás, bakugrás, nyújtó, V—VII. korlát, versenyek. — 4. II. a) távolugrás, II. b) magas ugrás, III. ésIV. magas ugrás, I. a), I. b), III., IV. futás. — 5. A felső osztályok tornaköri versenye és pedig A) esoport nyújtón, korláton s futásban ; B) csoport magas ugrásban, sulydobásban s futásban. Egy-egy versenyzőnek az A) vagy B) csoport mind a három számában