Állami főreáliskola, Debrecen, 1895
VIII. Jóltevőink. Iskolánk irányában fennállása óta nemcsak helybeli pénzintézeteink, hanem egyesek is gyakran kimutatták jóakaratukat az által, hogy szegény sorsú tanítványaink segítésére, vagy oljkor más czélra is bennünket adományaikkal megörvendeztettek. A közönség ezen segítsége azonban még most jóval kisebb, mint a mennyire szükségünk volna. Szegény sorsú növendékeink száma ép oly arányban növekedik, mint a mily arányban növekedett az iskola népessége általában, vagyis ez is, az is megkétszeresedett az utóbbi 10 év óta. Segélyforrásaink pedig az utóbbi évek alatt igen kis mértékben növekedtek. Ebben a tekintetben nemcsak a helybeli rokon tanintézetekkel nem hasonlíthatjuk össze magunkat, hanem általában véve is oly csekély erő felett rendelkezünk, hogy e czélra alig fordíthatunk valamit. Magának az iskolának csupán kisebbrendű jutalmazásokra szolgáló alapítványa van. Az egyik alap a nemes érzelmeiről városunkban jól ismert helybeli nagykereskedő Csanak József ur által tett és 100 drb császári aranyból álló alapítvány. A másik a tanintézet egykori derék tanárának, Pápai Pálnak nevére tett 1('0 frtos alapítvány, melynek évi kamatja mindenkor a történelemben vagy földrajzban legjobb előmenetelt tanúsított tanulónak jutalmazására adatik ki. Iskolánk és tanítványaink ez évi jóltevői. 1. A debreczeni első takarékpénztár igazgatósága, szegény tanulók segélyezésére ezen évben is 40 koronát adományozott. Ezzel ezen részvénytársaság adománya immár '280 koronára emelkedett. 2. Az István gőzmalom ugyanily czélból 20 koronát. 3. Az Alföldi takarékpénztár pedig 10 koronát adományozott. A szegény tanulók segélyezésére tett többi adományokat a segély-egylet ez évi kimutatásában közöljük. Fogadják ezen jóltevőink ezen helyen is hálás köszönetünket kegyes adományaikért.