Állami főreáliskola, Debrecen, 1894

f ~ 67 kirándulásokat ezen évben nem lehetett annyira gyakorolni, mint az előző években, s alig 2—4 esetben történt meg, hogy egy vagy két osztály növendékei a tanár vezetése alatt együtt mentek kirándulásra. i) Látogatások. A debreczeni tankerület kir. főigazgatója Békési Gyula kir. tanácsos ura tanintézetet az isk. év folytán három izben látogatta meg. Első alkalommal az 1894. évi szeptember 10-én tartott javitó éretts. vizsgálaton mint elnök volt, másodszor november 30-án, deczember I, 4. és 5. napjain az egyes osztályokban a rendes tanítási órákra ment be és figyelte meg a tanitás mene­tét; harmadszor pedig a junius hó 29. és 30. napjain tartott szóbeli érettségi vizsgálatokon mint vizsgáló bizottság elnöke volt jelen. — A május hó 27-én tartott kerületi torna-versenyben résztvevő tanintézetek tanárai közül is számo­san látogatták meg tanintézetünket. k) Vizsgálatok. A rendes tanítást a VIII. osztályban május 11-én, a többi osztályokban pedig junius hó 12-én fejeztük be. — A VIII. osztályban az évzáró osztály vizsgálatokat két napon tartottuk : május hó 13-án a magyar, német és franczia nyelvből, a történelemből és bölcsészetből, l4-én pedig a mathemati­kából, a pliysikából és ábrázoló geometriából. Az írásbeli érettségi vizsgálat május 20, 21, 22. és 24. napjain volt. — Junius 14-én a magántanulók írásbeli vizsgálata, 15-én a magán vizsgálatok szóbeli része. Junius 14-én a torna­vizsgálatot helyettesítő torna-verseny. — Az érettségi vizsgálatok szóbeli része, a tankerületi főigazgató ur, mint a vizsgálat elnöke, másfelé levén elfoglalva, az eredeti tervtől eltérőleg, junius 21. és 22. helyett, junius hó 29. és 30. nap­jain tartatott meg.— A többi osztályokban a rendes vizsgálatokat junius 17, 18, 19, 20, 21, 24. és 25. napjain olyképen tartottuk meg, hogy egy-egy napon 3 - 3 külön bizottság előtt ugyanannyi osztály tett vizsgálatot naponkint 2 3 tantárgyból. Ez által lehetővé tettük azt, hogy minden oly tanuló felelhetett a vizsgálaton, akinek előmenetelét a tanár addig nem volt képes kellőleg megítélni. 1) Tornaverseny. Tanintézetünk ifjúsága ezen tanévben a torna gyakorla­tokban tett előmenetelével kétszer is versenyezett. Első alkalommal a május 27-én tartott debreczeni kerületi torna-versenyen az itt megjelent többi tan­intézetek növendékeivel, utóbb pedig a mi növendékeink maguk közt, a nagy­mélt. vallás- és közoktatásügyi minisztérium által elrendelt és kötelezővé tett házi torna-versenyünkön. A kerületi torna-versenyen a biráló bizottság tanintézetünk ifjúságát a tömeges versenyben különösen a katonai rendgyakorlatokban tanúsított előme­netelért, — a díszoklevéllel tüntette ki; — az egyéni versenyben pedig két nö­vendékünk kapott dijat, névszerint Bisotka Gábor V. oszt. tanuló ezüstérmet, Erdei János IV. oszt. tanuló pedig broncz érmet. A tanintézet házi torna-versenyét junius 14-ón d. u. 5 —7 órakor tartot­tuk meg a tanintézet tornatermében és az iskola tágas udvarán, a következő sorrend szerint: 1. Felvonulás és oszlopokba állás az iskola udvarán, azután a tanuló ifjú­ság által, Zimmermann Gyula tanár vezetése alatt előadott ének. 2.Járás gyakorlatok: a) kettős kigyó vonal; b) kettős csiga vonal; c) ellenvonulás nyolczas sorokban (I—VIII. oszt.); d) díszmenet arcz sorban ; 5*

Next

/
Thumbnails
Contents