Állami főreáliskola, Debrecen, 1892
ii De ezen kivül egy pár hosszabb és egészen szakszerű kirándulásokkal is igyekeztünk ezen czélt elérni. így például a torna tanárának vezetése alatt több osztály egyesülten menetgyakorlatban vett részt s november 1-én Kis-Pércsre, május 1-én pedig Hajdu-Hadházra gyalogoltak át. Botanizáló kirándulásban az V. osztály kétszer vett részt. Mindkét esetben a város alatt levő Nagyerdőre vonultak ki, hol a növényzetet igyekeztek tanulmányozni és pedig leginkább a meghatározás czéljából s ezen felül szárítás és gyűjteménykészités végett. Nagyobb tanulmányi kirándulást tettünk az ifjúsággal junius 2., 3. és 4. napjain a feketeerdei üvegbutához. Résztvett a kirándulásban 5 tanár 23 tanuló. Az utat junius 2-án Debreczenből Ér-Mihály falván át Margittáig vasutou, innen Feketeerdőig kocsikon tettük meg, hova junius 3-án d. e. érkezvén a nap hátralevő részét az üveghuta tüzetes megtekintésére fordítottuk. A vidék behatóbb megtekintésében azonban, valamint természetrajzi tárgyak gyűjtésében, a mi pedig szintén tervünk volt, a csaknem állandóan szakadó eső megakadályozott. Feketeerdőn a társaság jun. 4-én két csoportra oszlott: egyik kocsikon vissza indult Margitára, a másik csapat (3 tanár, 16 tanuló) gyalog indult a CsernaHorának, hogy a Bisztra völgyéből a Kőrös völgyébe jusson. A kitűzött czélt azon módosítással értük el, hogy a cserna-liorai vadászlaktól az utat már kocsin tettük meg egész Elesdig, innen vasúton Váradra, honnan a város nevezetességeinek megtekintése után Ér-Mihályfalván keresztüljutottunk hazaDebreczenbe, útközben Székelyhidon találkozván azon kisebb csapattal, mely a feketeerdői gyárteleptől Margittán át tért vissza. Megemlitendőnek tartom, hogy Nagyváradon az állami főreáliskola tanári testületének több tagja igazi lekötelező szívességgel kalauzolt bennünket a város nevezetességeinek megtekintésében s előzékeny fogadásuk által nagyon kedvessé tették azon pár órát, melyet a városban tölthettünk. i) A t<viárok társadalmi és irodalmi működése. 1. Dr. Balassa József. Az országos középiskolai tanáregyesületnek, a budapesti philologiai és néprajzi társaságnak rendes, az Erdélyi Muzeumegyletnek és a magyar paedagogia társaságnak külső, a párisi „Association phonétique"-nak választmányi tagja. 2. Balugyánszky Béla. Az országos középiskolai tanáregyesület és a magyar történelmi társulat rendes, a magyar paedagogiai társulatnak külső tagja. Magyar királyi honvéd főhadnagy, szolgálatonkiviili viszonyban. 3. Beczner Frigyes. Az országos középiskolai tanáregyesületnek rendes, a tiszántúli ev. ref. tanáregyesületnek pedig választmányi tagja. A városi ipariskolai felügyelő bizottságnak, valamint a debreczeni tisztviselők önsegélyző egyesülete igazgató választmányának tagja. 4. Fazekas Sándor. Az országos középiskolai és a tiszántúli ev. ref. tanáregyesületnek, a történelmi és földrajzi társaságnak s a debreczeni Csokonai körnek, az erdélyi magyar közművelődési egyesületnek rendes, a magyar paedagogiai társaságnak külső, Debreczen sz. kir. város állandó népnevelési bizottságának, hajdumegyei Gönczy-egyesület központi választmányának tagja.