Állami főreáliskola, Debrecen, 1890

52 tantermet, valamint a torna és rajztermeket is, a melyek az ev. ref. főgymnasiuméi, a főiskolai tanintézetek órarendjéhez alkalmazkodva használhattuk. A tanitás az egész évben nagyobb akadályok nélkül rendesen folyt. A rendtartásban megállapított szüneteken kivül szeptember 11. és 12. napjain nem tartottuk meg a rendes tanórákat. Az utóbbi napon azért nem, mert ő Felsége legmagasabb látogatásával szeren­cséltette városunkat, és e napot a város összes lakossága ünnepnek tekintette; az előbbin pedig azért, mert az 0 Felsége fogadtatására tett előkészületek miatt a főiskola összes helyiségei e napon már elzárattak. A karácsonyi szünetet ezen iskolai évben január G-ig kiterjesztettük. A tanárok többsége ugyanis a népszámlálásban tevő­legesen részt vett. Ennek következtébeu január 3-án és 5-én a rendes szünetekhez még másfél napi szünetet tartottunk. Május 4-én délután 2 — 2 óra a IV., V. és VI. osztályokban azért maradt el, mert a tanulók, tanáraik vezetése alatt testületileg vettek részt az elhalt egyik iskolai szolga végtisztességtételén; május 5-én pedig az újonnan szervezett királyi itélő-tábla megnyitása alkalmából tartott ünnepélyes istenitiszteleten a tanárok testületileg jelentek meg, s e miatt a délelőtt eső tanórák az összes osztályokban elmaradtak. A tanitás rendes menetét ebben az évben betegségi eset is gátolta. A szabadkézi rajz tanára Krisztiáni Alajos február hó folytán beteg volt; de márczius és április hónapban már, mikor egy kissé jobban lett, működését újra megkezdette és egész május hó elejéig folytatta. Ekkor azonban ismét megujult és oly súlyossá vált beteg­sége, hogy egészen az év végéig nem tarthatott órákat. Első beteg­sége alatt, minthogy fölépülését napról-napra vártuk, tanóráit más tárgyak tanítására használtuk fel; az utóbbi alkalommal azonban, szakszerű helyettesítésről is gondoskodtunk. A mértani órákat az első osztályban Piribauer Alajos, a másodikban Grünwald Miksa tartották meg. A szabadkézi rajz óráit, részint a félbenmaradt rajzok befelyezésére s geometriai rajz gyakorlására, részint azonban más tantárgyak tanítására fordítottuk. — Oly kisebb tanóra változásokat melyek egyik vagy másik tanárnak magán ügyben vagy családi körülmények miatt történt elfoglaltság következtében egy-két napi helyettesítést, vagy óracseréket tettek szükségesekké, itt külön föl­sorolni fölöslegesnek véljük.

Next

/
Thumbnails
Contents