Állami főreáliskola, Debrecen, 1887

15 tói közül többen Magyarországon szíves fogaritatásban részesültek, tekintélyes állomásokhoz jutottak és gazdag jövedelemmel jutalmaztattak. Mikor Németországban a reformatió hatása alatt a szabadabb gondolkodás tört magának utat, s a tudományos műveltséget a világiak számára is szükségesnek hirdette, az iskoláztatást s az elemi ösmeretek megszerzését lehetővé tette a legalsóbb néposztály gyermekeinek is : ez a szellemi mozgalom hazánkban is rövid idő alatt nagy tért hódított meg s a nagyon is kedvezőtlen körülmények daczára is élénk szellemi tevékenységre nyújtott alkalmat. A magyar nemzet nem dicsekedhetik ugyan sem egy Cartesiussal, sem egy Keplerrel vagy Newtonnal; — de a mennyire hazánk szorongatott helyzete megengedte, a külföldön elért eredményeket igyekezett már akkor is lehető hamar megösmerni, vagy sajátjává tenni A szakadatlanul tartó török hadjáratokból keletkező nagy nehézségekkel erősen küzködve, már a XVI. század első felében állítottak és tartottak fenn elődeink a kor szellemének megfelelő fő és alsóbb oskolákat, melyeket a külföld mintájára igyekeztek berendezni. Debreczen, Sárospatak, Nagy-Várad, Kolozsvár, Nagy-Enyed, Brassó stb olykép hatottak mint egy-egy művelődési középpont, melyekből a szűkebb körben ható kisebb vidéki oskolák erőt merítettek. Az ilyen nagyobb oskolák számára tanítókul amennyire csak anyagi erejük megengedte, mindenkor a legkiválóbb tudósokat igyekeztek megnyerni. Ha lehetett olykor-olykor egy-egy németországi hires tudóst édesgettek be, tekintélyes jövedelmet biztosítván számára. Sárospatakon egy Comenius, a maga korának legkiválóbb paedagogusa, Gyula-Fehérváron a szintén hírneves Opitz Márton, más helyeken meg mások tanítottak. Tudós papjaink, tanáraink és világi nagyjaink a maguk helyét szintén igen jól megállották. Egy Pázmány Péter, Eszterházy Miklós, Zrínyi Miklós, vagy Apáczai Csere János, Pariz Pápai s még számosan mások, a maguk korában műveltség tekintetében a külföldi hasonló tudósokkal a versenyt bizonyára kiállották volna. Ha a magyar nemzet, meglevő képességeinek kifejlesztésére a XVI. és XVII. században nem tett annyit, minta nyugoti államok népei, azon nem lehet csudálkozni. A puszta létért folytatott kétszázados küzdelem elgyengitő s kimerítő hatása nem csupán abban mutatkozott, hogy Magyarország lakossága anyagilag pusztult, erőben gyöngült, számban pedig nagyon megfogyott, — de pontosabb megfigyelés után könnyen fölismerhető az is, hogy akkor a mi elődeink az állami élet egyik főfeltételének, az alkotmányos kormányformának tovább fejlesztésére, az intézményeknek a kor kívánalmaihoz való alkalmazására nem gondolhattak, mert nem értek reá. Az állam-kormányzat s az alkotmányosság ügyében kifejtett működésük is alig állott egyébből, mint azon sérelmek orvoslására fordított küzdelemből,