Állami főreáliskola, Debrecen, 1887
Ha külföldi utazók, francziák, németek vagy osztrákok, egyszer vagy többször meglátogatnak bennünket, fővárosunk kedvező helyzetéről, eüyes részeinek igazi szépségéről és bámulatos gyors fejlődéséről elragadtatással beszélnek ; — de ha a főváros határát elhagyván, hazánk más vidékein is megfordulnak, el lehetünk reá készülve, hogy akkor már kitör belőlök a gáncsoló nyilatkozat is. Még alig jelent meg nálunk külföldi utazó, a ki haza utazása után több vagy kevesebb gyöngédséggel, néha pedig gyöngédtelenséggel is, fel ne emiitette volna hátramaradásunkat. Különösen a legtisztább magyar vidék, az alföldi rész az, mely ellen leggyakrabban és legerősebben szokták hallatni gáncsoló és kisebbítő észrevételeiket. Igaz, mi magunk is beösmerjiik, hogy bizony a mi alföldi városaink egyszerű földszintes házai, a kövezetlen, sáros, vagy máskor poros utczáival, az idegenre nem gyakorolhatnak valami nagyon kedvező hatást. Beismerjük, hogy a nii alföldi városaink nemcsak történelmileg nevezetes régi épületekkel nem dicsekedhetnek, hanem egy-két központi nagyobb városnak kivételével még az építkezési kedv és csin tekintetében is hátrább állanak mint a hasonló nagyságú nyugoteurópai. német, olasz, vagy franczia váro-ok. Azt sem tagadjuk, hogy a társadalmi élénkség, a magasabb műveltség (a szellemi élet) mi nálunk jóval alantosabb fokon áll, mint nyugoti szomszédainknál. A természetes józan ész, a kellő kiképezésre alkalmas s fogékony képesség, a gyakorlati élet egyszerűbb kívánalmait kielégi ő csekélyebb vagy nagyobb oskolázottság, nálunk is csaknem mindenütt feltalálható oly mértékben, inint a külföldi nemzeteknél; de a társadalmi életben nem mutatkozik oly eleven vérlüktetés, s a magasabb szellemi élvezetek iránt nem tapasztalható oly nagy érdeklődés, mint a mennyire ezt otthon megszokták a mi nyugoti szomszédaink. Társadalmi és szellemi életünknek ezen gyönge oldalát mi magunk is felösmertük, s a tapasztalt hiányosság megszüntetésére, a mennyiben körülményeink közt lehetett, már eddig is tettünk valamit. Az efféle elmaradottságért hangoztatott vádakat, bár pironkodva halljuk, kénytelenek vagyunk elhallgatni. De egészen jogosulatlannak és határozottan igazságtalannak kell kijelentenünk azon szemrehányásokat, melyeket állapotaink megfigyelése után következtetésképpen levonni szoktak, — azt nevezetesen, hogy a magyar mint keleti nép, a keleten maradt rokonaival egyező-