Állami főreáliskola, Debrecen, 1886

21 torok azon intézkedése, hogy a lelkipásztorok ne csak a templomokban tanítsák és oktassák a gondjaikra bi/ott híveket, hanem őket már mint gyermekeket arra képesítsék, hogy utóbb önmaguk is ápolhassák vallásos érzelmeiket, kielégíthessék művelődési vágyaikat. A reformáczió által megindított vizsgálódási szabadság, mely lassanként az összes keresztyénségben általánossá lett, a természettudományokban és általában véve a tudományos életben előre nem is gyanítható változásokat, iga/i tudományos forradalmat idézett elő Koperuik és Ticho de Brahe után Galilai, Kepler, Des Cartes és Newton következnek. Ezeknek szellemi hagyatékát pedig az ő nyomukon haladók már oly széles alapon fejlesztik, hogy a XVIII. században a természettudományok és mennyiségtan hírneves munkásainak száma hatalmas hadsereggé szaporodik, maguk e tudománynak ágai pedig valóságos hatalmas fegyverré lesznek a tudomány barátjainak kezében. A mennyiségtan és csillagászat fejlődése és ez utóbbinak szilárd alapon nyugvó rendszere a physika törvényeinek biztosabb megállapítására, s ez viszont a természeti erőknek vagy ezen erők törvényeinek a gyakorlati életben való felhasználására vezették reá a folytonosan kutató emberi elmét. A XVIII. század első felében már annyira megizmosodtak s oly nagy tekintélyre emelkedtek e tudományok, hogy ekkor még szerényecske helyen ugyan, de már mégis tért követeltek maguknak az iskolai tanitás rendes tárgyait képező más tudomány-ágak mellett. Eleintén csak kivételesen ugyan, s csak egyes oly tanintézetekben fordul elő a mennyiségtan és természettudományok egy-egy ágának tanítása, a hol az intézet vezetője maga is járatos volt e tudományokban, vagy különös előszeretettel viselkedett irányukban. Utóbb azonban mindig nagyobb és nagyobb mértékben mutatkozott ezek tanításának szükségessége. A XVIII-dik század első felében elkezdődött a gépek használata a műiparban. A gyáripar ennek hatása alatt hihetetlen gyorsan emelkedett. A természeti tudományok búvára, a tudós és a gyakorlat emberei, a gazdag tőkepénzes és gyáriparos, ez időtájban már kölcsönösen segítik és támogatják egymást foglalkozásukban. A tudós ellesi a természet titkait, és ezekből törvényeket, elméleti szabályokat állapit meg; a gyári vállalkozó pedig pénzt ad a szerencsés feltalálónak, hogy a találmányt mindkettőjük javára értékesíthessék. A siker mindkettőnek uj erőt kölcsönöz s érdekeik közös volta közelebb hozza, sőt egyesíti őket. Az elmélet embere, a tudós, a ki eddig csak elvont szabályok megállapításával gyötörte elméjét, azontúl inkább megfigyeli az életet és ennek követelményeit s önmaga is gyakorlatiasabbá válik; s viszont a vállalkozó, az iparos sok oly dolgot tanul el ő tőle, mikre önmagától aligha jött volna reá. Lassanként általánossá lesz az a meggyőződés, hogy az iparvállalat megkezdéséhez és folytatásához sem elégséges már a kézi ügyesség, a legközönségesebb fogások egyszerű eltanulása és a puszta szorgalom; hanem