Állami főreáliskola, Debrecen, 1886

15 Két elemet lehet elég könnyen megkülönböztetni a középkori társadalomban. Az egyik a világi, a másik az egyházi elem. Amaz csaknem folytonosan csatározások közt s mondhatni állandóan fegyverben élt, s ezen életmódnak megfelelőleg a testi ügyesség kiképezésére, az erő kifejlesztésére fordította főgondját; időtöltése és mulatságai szintén ily természetűek és ezen életmódnak megfelelők voltak. A tornázás, lovaglás, vívás, harczi játékok, vadászat voltak a világiakat szórakoztató mulatságok. Ezekhez alkalmazkodott a gyermekek és ifjak nevelési rendszere is. A tudományos műveltség megszerzésére a világiak gyermekeik nevelésében nem gondoltak s ennek folytán köztök a tudományos műveltség általában véve a ritkaságok közé tartozik. Ezen társadalmi osztálynak szellemi élvezetet majdnem kizárólagosan csak a vallás nyújtott, s ezenkívül némi részben még a költészetnek némely ágai. A középkori társadalom másik eleme az egyházi rend, életmód és gondolkozás tekintetében egy más és jelentékenyen eltérő irányt képvisel. Az egyháziak, — világi papok és szerzetesek egyiránt, — mint a lelki élet őrei, gondoskodnak ugyan az egész társadalom szellemi táplálékáról; de ők meg, mint az egyház hűséges szolgái, szemeiket örökösen csak a mennyországra irányozták, s a nép lelki üdvének munkálására kifejtett buzgalmukban megfeledkeztek a gondjaikra bizott nyáj anyagi jólétének ápolásáról s a jólét megszerzését elősegitő eszközök megismertetéséről. Nem akarták elismerni, hogy a szellemi tökéletesedés is ott tehet nagyobb haladást, a hol az anyagi jólét segítségére van. Nem mondhatni, hogy az egyházi elem a maga részéről teljesen megvetette volna a világi javakat ; mert hiszen a legtöbb országban igazán nagy vagyon volt s van még ma is kezeiben. Azt sem állithatjuk, hogy az egyháziak nem jól használták fel a rendelkezésükre álló nagy anyagi erőt. A szegények és elnyomorodottak felsegélésére és a betegek ápolására mindenkor nagy gondjuk volt, s ezen czélokra sokat is költöttek. De másrészről azt sem lehet elvitatni, hogy tanításaikban folytonosan csak a túlvilági életre s a népnek lelki üdvére gondolván, a műveltség megszerzésére segitő legfőbb eszköznek, a vagyonnak tisztességes gyűjtésében is hátráltatták a népet. Az egyháziaknak ezen irányban gyakorolt hatása annyival nagyobb, mert az iskolai nevelés egészen az ő kezükben volt, s ennélfogva koruk gondolkozásának és érzületének irányítására ők hatottak legnagyobb mértékben. Már pedig az bizonyos, hogy a tudomány az ő kezükben egészen egyoldalulag fejlődött, s számára, ha az egyházi tudományoknak, a vallásnak szolgájává tenni nem lehetett, igen csekély fejlődési tér engedtetett. A vallás és' egyház szolgálatában álló tudomány-ágak nagy ápolásban részesültek, a világi tudományok pedig, főképen azok, melyek a nemzetek anyagi fejlődésének s a jólét megszerzésének legfőbb eszközeivé válhattak volna, teljesen elhanyagoltattak. Ez a két gondolkozási főirány jellemezte a középkort, s ezeknek