Állami főreáliskola, Debrecen, 1878

6 az intézetet fentartó testület sietett a már egy évi helyettességből megismert kitűnő tanerőt megnyerni és 1874. őszs?el mint rendes tanár alkalmaztatott. Az ifiu tanár elért céljának magaslatán egy messze kiterjedő jövőnek virágos mezejét láthatta maga előtt. Munkásságának meg volt nyitva a tér, szerény, de biztos jövedelem mellett anyagi zavartól többé nem kellett tartania, mint boldog férj és már családapa kedves nejének és fiának körében élvezhette a megelégedés örömeit. Egyszerű, nemes magaviselete, igazságszeretete, jó szive minden vele érintkezőt rögtön magához láncolt. — A nagy alföldi városnak különben nehezen ismerkedő értelmisége kezdte őt a kötelességből tanító tanárnál többnek tartani, mindenki tudott benne valami uj jeles vonást felfedezni és népszerűsége, a nélkül, hogy akarta volna, folyvást növekedett. Szerény családi körben élve idegen társaságot ritkán keresett fel, ámbár — mint jó zenész — szívesen látott vendég volt a műveltebb körökben. A népszerűség néha követelő bizalmától szerényen félrevonult ; egyedül a torna-egyletben válalta el a titkárságot. Legboldogabb volt, ha dolgozó szobájában természettani kisérletekkel foglalkozhatott. A fénytan különböző ágaiban, főképp a spectral-aualysis vívmányaiban, fényképészet-, villamosság-, delejességben mutatott nagy jártasságot. — Tanuló szobája berendezett műhely volt, hol saját kezével készítette a legfinomabb eszközöket, melyek most a főiskola tulajdonává lettek. Ez volt egyedüli költséges, de nemes szenvedélye. A kész eszközöket barátai előtt próbálta meg és örömtől ragyogó arccal magyarázta azoknak használatát. A város közönsége még jól emlékezik azon népszerű előadásra, melyet ő 1878 végén a hangtanból tartott. Egyesek és hírlapok kifejezték akkor óhajtásukat, hogy a fiatal tudós még sokszor gyönyörködtesse érdekes előadásával a hallgatókat. De a kegyetlen sors máskép akarta. A mult év tavaszán borulni kezdett a politikai láthatár. Sötét hírek járták be az országot, végre megzördült a harci fegyver, megharsant a hivő szózat, — a hadseregnek idegen főidre kellett benyomulni. A tartalékosokra is rá került a sor. Egyesek mellékutakon igyekeztek magukat biztosítani, a kötelességhez szokottak nyugodtan várták sorsukat. Épen az iskolai zárvizsgálat előtt egy héttel kapta a parancsot Pap József; menni kellett. A villámütött fának fészkét nem érheti ijesztőbb csapás mint e szerény családot. Vérző szívvel csókolta meg az apa nyolc napos leánykáját és beteg nejét, — szótlanul viszonozta barátainak ntolsó kézszo-* ritását és ment, hogy többet vissza ne térjen!