Állami főreáliskola, Debrecen, 1878

4 életét felemésztette, a mindenséget felölelő hatalmas következtetésekre jut." Ezen közösségben olvad fel az egyesek munkássága; az emberiség tudatában az egyéni tudás paránynyá törpül. Csak egyes szellem óriások tűnnek ki az egyenlők közül. Azonban mig a tudomány hadvezéreit késő századok is büszkén emlegetik, addig a közharczosoknak is megvan azon elégtételük, hogy környezetök elismerő figyelemmel kiséri lépteiket és ha pályafutásuk közepén a nehéz teher alatt leroskadnak, vagy a kegyetlen sors hideg kézzel széttépi munkálkodásuk fonalát: könynyező szemmel, megindult kebellel tesz emlék-koszorut a szép reményeket magával vitt férfiú sírhantjára! Szeretett pályatársam! Te is azok között valál, kik a tanitás és nevelés terén működve a jövő nemzedék szellemi előhaladásán munkálkodnak. Te is sorakoztál önként azokhoz, kik kötelességük teljesítését nem tartva elegendőnek a tudomány harezosává szegődnek. Te is buzgólkodtál azon fegyverek megszerzésében, melyekkel az előhaladás küzd, a tudatlanság, előítéletek és roszlelküség ellen. Ennyi jóakarat, ily szilárd elhatározás a legszebb sikert igérte. — Ki ne igérne remélne a virágzó tavasz után gyümölcshozó őszt ? Fájdalom, a legszebb reményeket gyakran letépi egy előre nem látott szerencsétlenség fagyos keze ! Mily kedvvel és buzgósággal fáradoztál te, felejthetetlen barátunk még ezelőtt egy rövid évvel az iskola és tudomány ügyeiben ! Most liiában kereslek baráti soraink között; emlékünk hiven őrzi a szerető, hü barát képét, de ez emlékhez a veszteség fájó érzete fűződik. Hiában keresem a gondos családapát, ki hivatalos és tudományos foglalkozásai között féltékeny gonddal őrködött kedves gyermekeinek testi, lelki fejlődése fölött, ki érző szívvel igyekezett fogékony leikökbe csepegtetni a neveléstől kivánt helyes elveket. Hiában keresem a gyöngéd férjet, a takarékos családfőt, az elméletileg képzett tanárt, az ügyes ezermestert. Szelid arcod csak a képzelet homályos tükrében mutatkozik az örök elválás gyász-fátyolával letakarva. „És a szokott helyen szemünk gyakran keres, De széked örökre üres maradt... üres...!" Tekints le a csillagok hónából, melylyel utoljára oly elő szeretettel foglalkoztál, engedj néhány rövid percig arról elmélkednem, mennyit veszítettek benned ösmerőseid, mennyit vesztett a közügy.