Állami főreáliskola, Debrecen, 1878
38 VIII. A jövő 1879—80-dik tanévre vonatkozó figyelmeztetés. A jövő 1879—80-dik isk. évre a nyilvános tanulók szabályszerű felvétele augusztus hó 30. 31. és september 3 első napján történik. A beiratások d. e. 9 órától —12-ig a főiskola épületében a reáltanoda igazgatósági irodájában történnek. A felvételi vizsgálatok délelőtt, a pót- és javitó vizsgálatok pedig délután fognak tartatni. Az első osztályba oly növendékek vétetnek fel, kik 9-dik évöket betöltötték és 12 évnél nem idősebbek és a felvételi vizsgálatot sikerrel kiállják. Ezen felvételi vizsgálatnál — mely dij mentes — megkívántatik, hogy a felveendő a népiskola negyedik osztályának tananyagában kellő jártássággal bírjon. Tizenkét évnél idősebb fiu felvétele fölött a tanártestület határoz. A többi osztályba való felvétel vagy a megelőző osztályról szóló bizonyítvány, vagy vizsgálat alapján történik. A gymnasiumból átlépni szándékozó tanulók azon tantárgyakból jó eredménynyel kiállott vizsgálat alapján soroztatnak a reáliskola illető osztályába, melyek a gymnasiumban épen nem, vagy szűkebb terjedelemben taníttatnak. Ily vizsgálatért jár 10 frt. és azonfelül annyiszor 5 forint, a hány tantárgyra a vizsgálat kiterjedt. Egy osztályról tett magánvizsgálat dija, a beiratás és tandíjon kivül 40 forint. Felvételre a tanulók szüleikkel vagy ezek helyettesével tartoznak megjelenni. A beírás dija minden újonnan felvett tanulóra nézve 2 forint; ezen kivül minden tanuló a beírás alkalmával tartozik fizetni: félévi tandij fejébe 6 forintot, ifjúsági könyvtárra egy forintot, bizonyítványért, — mely minden évről kiadatik —65 krajczárt, értesítőre és fegyelmi szabályokért 60 krajcárt. Azon nyilvános tanulók, kik csak egy tantárgyból nyertek elégtelen osztályzatot és javitó-vizsgálatot óhajtanak tenni, ebbeli szándékukat írásban tartoznak az igazga tóságnál augusztus 15-kig bejelenteni. A kik más tanintézetben nyertek elégtelen osztályzatot, azok csak az illető igazgatóság engedélyének előmutatása mellett bocsáttatnak javitó vizsgálatra 15 frt. vizsgálati dij lefizetése mellett.