Állami főreáliskola, Debrecen, 1877

44 vm. Adatok a lefolyt tanév történetéhez. A tanév elején a tanárkar személyzetében változás történt, a mennyi­ben a német nyelv és irod. megürült tanszéke pályázat utján Z i m m e r­mann Gyula rendes tanárral töltetett be, ki az előtt a temesvári állami főreáliskolánál volt ugyanilyen minőségben. Ugyanakkor Krisztiani Alajos rajz tanár, ki az 1874—75. isk. évtől mint helyettes tanár volt al­kalmazva, rendes tanárrá választatott. Dr. K rau s z G. László Nagyvárad- tankerületi főigazgató ur apr. 11. 12 és 13. napjain szerencséltetett hivatalos látogatásával; minden osz­tályt megvizsgált és megelégedését fejezte ki a tanmód, valamint az ered­mény tekintetében. Megtekintette főigazgató ur a rajzkiállitástis, valamint a tanszergyüjteményt, a tanhelyiségeket és a téli tornacsarnokot. Szász Károly miniszteri tanácsos ur a magy. ref. egyház egyetemes konventi albizottságának ülése alkalmából városunkban időzvén, taninté­zetünket is szerencséltette látogatásával és az egyes osztályok megtekin­tése után nem csak a főreáltanoda tulajdonát képező tanszergyüjteménye­ket, de egyszersmind az egyházkerület szívességéből használatba vett fő­iskolai gyűjteményeket is megszemlélte. A tanév vége felé súlyos veszteség érte intézetünket. A kérlelhetet­len halál pár heti betegeskedés után, apr. 22-én elragadta tőlünk szeretett pályatársunkat Psenyecky Nagy Sándort a ref. főiskolában az ujabb nyel­vek rendes, — nálunk pedig a francia nyelv ideiglenes tanárát. A tanítás­ban és irodalmi munkásságban fáradhatatlan férfiúnak kidőlte nehezen pó­tolható űrt hagyott a tanárok soraiban. Emlékét híven őrzik hálás tanít­ványai és pályatársai. — Az elhunytnak tanszékét a Tek. felügyelő bizott­ság ajánlatára a városi biz. közgyűlés ideiglenesen Kristóf János helybeli kegyesrendi gymnasiumi tanárral töltötte be. A megelőzött iskolai években önállóan működő ifjúsági önképző kör a jelen isk. év elején a miniszteri rendtartás értelmében megszűnt és könyv­tára az ifjúsági könyvtárba olvasztatott be, mely a tanulóktól évenként szedett 1 frt. díjból szapofittatik. A könyvtár kezelése és az olvasás szak­tanár felügyelete alatt áll; csak a tanárkartól célszerűnek talált könyvek vétetnek fel. A könyvtár áll jelenleg 124 műből, 167 kötetben, 139 da­rabba kötve. A tanévet berekesztő vizsgálatok junius hó 24. 25. 26. és 27-dik napjain tartattak meg; a tanévet berekesztő ünnepély és jutalmak kiosz­tása pedig jun. 29-dikén a városi felügyelő bizottság jelenlétében.

Next

/
Thumbnails
Contents