Állami főreáliskola, Debrecen, 1876

21 is s mint tudjuk, csakhamar penészréteggel vonatnak be felületeiken, a midőn tisztább munkáknál egyátalán nem használhatók; ily oldatokhoz ke­vert csekély mennyiségű salicylsav huzamos időre biztosítja azok épen maradását, penészmentességét. A salicylsav mint szövőir conserváló. Dr. Fridr. v. Heyden közli, miszerint fölszólitására több kísérlet téte­tett a szövésnél használni szokott pép vagy í r (schlichte, encollage, dressing) conserválására; ezen pépet ugyanis lisztből, keményítőből, bur­gonyából, sőt gesztenyéből is készitik, vizzel főzve kellő sűrűségig bepárol­ják s hogy részben nyúlósabb, részben tartósabb legyen fehér- és kék gáliccal, timsóval, mészhalvaggal, faggyúval, enyvvel is keverik; ezen összetételből látszik, hogy az ily anyag könnyen romlásnak, erjedésnek indulhat. — A vele tett kísérletek kezdetben kedvezőtlen eredményt tün­tettek föl, nevezetesen az ír vagy pép vörösses szint öltött, miután a kísér­let fémedényekben tétetett, de erjedés nem következett be, fa- vagy cserépedény vétetvén, a cseh szövőgyáros tökéletesen elégedett volt a sali­cylsav conserváló hatásával. Hasonló eredményhez jutott egy siléziai szövőgyáros, ki egy kiló szövőírhoz 0.12 gramm salicylsavat használt. IV. A salicylsav testünk épentartása körül. S z á j viz. A fönebb leirt eredmények után H. Kolbe használja a salicylsavat és pedig mint irja 2 5) kitűnő eredménynyel szájvíz készítésre, mely azonban bárki által kevés költséggel, könnyen előállítható. — H. Kolbe 10—15 gramm salicylsavat old föl 250—300 gramm 80% alkoholban (spiritus) s hogy kellemes szaga legyen, keveri néhány csöpp tiszta műúton előállított gaultheria-olajjal, bátran vehető azonban más szaganyag is (csak a salicyl­savat le ne kösse), sőt meg is festhető tetszés szerint szép vörös vagy zöld színűre (de csak ártalmatlan festékekkel, mint cochenille stb.) — Ezen oldatból 5—10 gramm — miután 0. 2—0. 5 gramm salicylsavat tartalmaz — tökéletesen elégséges fél- vagy egy pohár langymeleg vízben keverve egy­egy alkalommal; ebéd vagy reggeli után rögtön a legkellemesebb szájízt idézi elő, a kellemetlen íz és szag eltávolítása mellett Különösen ajánlható ezen szájvíz oly betegségekben, melyeknek szagos száj a következménye. Különben jó szolgálatot tesz az ily szájvíz a fogak tisztán tartásánál is, nemcsak az által, hogy a fogak közt visszamaradó tápanyagok fölbomlá­sát mintegy gátolja, a fölbomlásuk következtében netalán származó vegyek 2 5) Joum. f. pract. Chemie 11. kötet 1875. 18 — 19. lap.

Next

/
Thumbnails
Contents