Állami főreáliskola, Debrecen, 1874
4 megnyerték tetszését a nemes város áldozatkészsége által ujabban beszerzett vegytani és mértani eszközök, főszalakok és rajzminták. A f. é. aug. 5-kén tartott városi közgyűlés alkalmával a képviselő testület szabályszerű újonnan alakítása által a tanintézetünkre felügyelő bizottságban is némi változás történt, melynélfogva a következő tagokból alakult meg : Harcsai István, Könyves Tóth Mihály, Komlóssy Imre, Sápy Sámuel, Ármós Bálint, Tóth József tanár, Steinfe 1 d Antal, Kökényesi Imre, Ge 1 encei Pál igazgató tanár. Tanárválasztás alkalmára a bizottság kiegészítő tagjai : R é v é sz Bálint püspök, Némethy Lajos, Rácz György, Kovács Sándor tiszt, ügyész és T ó t h Antal. A tanévet berekesztő vizsgák julius 19 — bezárólag 25-ig, osztályonként külön tanteremben, egy elnöklő tanár vezetése és a felügyelő bizottság kiküldött tagjainak jelenlétében tartattak meg, minden tantárgyból külön napon. — Ezen vizsgákat megelőzte a rajzkiállitás julius 18-án. A zárünnepély jul. 28-án volt Ármós Bálint bizottsági tag és Ba r c s a i István tanodai felügyelő, mint helyettes elnök jelenlétében; ez utóbbi remek beszédben köszönte meg a tanárok fáradozását, dicsérte a jó eredményt mutatott növendékeket, mig a gyengébbeket a hiány pótlására s mindnyájukat az embert szépítő erények : a jónak, szépnek és igaznak gyakorlására ösztönözte. Ugyanekkor történt a jutalmak kiosztása is. Az országos középtanodai tanáregylet által rendezett rajzkiállitásban tanintézetünk is részt vett 200 darab mértani és 9H darab szabadkézi rajzzal. Egyszersmind örömünkre szolgál megemlitni, hogy Závodszky Adolf tanár ezen kiállítás bíráló bizottsága által mértani rajzaiért kitüntető okmánnyal tiszteltetett meg. Tanintézetünk jövőjére nézve fontos esemény, hogy Debrecen város közönsége a magas minisztériummal egyértelmiileg a város belsejében egy diszes épületet szándékozván emelni az eddig városon kivül elhelyezett gazdasági akadémia számára, ugyanezen alkalomból az épités oly módon terveztetett, hogy abban még a főreáltanoda és kereskedelmi iskola is elhelyeztessék. — A beadott, és megbírált tervek közöl legjobbnak látszó már el is fogadtatott s még csak a magas minisztérium jóváhagyása szükséges a munkálat megkezdéséhez.