Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1941
Üléseinket általában kéthetenként tartottuk. A rendes üléseken kívül három ünnepélyt is rendeztünk az alsó osztályosok számára. Október 6-án Melles Ödön VII., március 15-én pedig Kertész László VI. o. t. mondott igen szép buzdító beszédet a kisdiákoknak. Az idei évben a szavalásban és bírálatban egyaránt szép eredményt ért el Grünfeld Viktor III. B. és Pálfy István III. A. o. tanuló. Hanák-kör. Vezetőtanár: Ákos István. Ifjúsági elnök: Fábián Sándor VIII. o. t. Alelnök: Unger József VIII. o. t. Jegyző: Vései László VII. o. t. Üléseinken földrajzi, fizikai, fiziológiai, egészségtani, ipari, kereskedelmi tárgyú előadások hangzottak el, melyeket vita és bírálat követett. Az előadásokat VKM oktatófilmek és vetítettképek kísérték. Az előadásokon kívül heti 2 órás „természetrajzi gyakorlat"-ban alkalmat adtunk az érdeklődő tanulóknak a természettudományok módszereinek gyakorlati úton való elsajátítására. Ezek a gyakorlatok állandóan népes' érdeklődést vonzottak. Kodály-kör. Vezetőtanár: Ákos István. Azt a munkát, amelyet évek óta végzünk ebben az ifjúsági egyesületben, ez év decemberében hatalmas, „Magyar karácsony" c. ünnepségben mutattuk be a nyilvánosságnak. A sajtó ünnepélyünkről úgy nyilatkozott, hogy megérdemelné már egyszer a mi ifjúságunk is, hogy a magyar rádió is közvetítse azt a szellemi kincset, amit tegnap a Csokonai-színházban láttunk és hallottunk. Segítő egyesület. Vezetőtanárok: Kiss János és Hegyi Ferenc. Az egyesület ezévi tisztikara a következő volt: Nagy József IV. ker.., Antalfy István III. ker., Balajthy Kálmán II. ker. és Brauch István I. ker. tanulók pénztárosok, Végh Sándor és Losonczi Béla II. ker. tanulók raktárosok. Az elavult és megrongálódott tankönyvek pótlását tűztük ki célul. A rendelkezésünkre álló tőkéből a következő iskolaévben maradéktalanul meg ludjuk valósítani tervünket. E mellett a szegény tanulók komolyabb megsegítése a törekvésünk. Hálával emlékezünk meg jótevőinkről, akik ebben a törekvésünkben támogatnak. Az Antalfy-cég és a Szent István-Társulat az idén is hatalmas támogatásban részesítették egyesületünket. Tőkés Barnáné úrnő igen értékes füzet- és irószeradományát ezúton is hálásan megköszönjük. — Az egyesület nemcsak a tankönyvkölcsönzés terén fejtett ki tevékenységet, hanem a könyvvásárlásnál készségesen adott hosszúlejáratú kölcsönöket az arra rászorulóknak, sőt több esetben pénzsegélyt is. Az iskolaév folyamán 194 tanulót láttunk el részben, vagy egészben tankönyvekkel. Az egyesület működéséről a következő elszámolás nyújt képet: A SEGÉLYZÖ PÉNZTÁRI KIMUTATÁSA. Bevétel Kiadás N O V. Szöveg összeg O C/5 Szöveg összeg 1 Áthozat az 1940—41. isk. 1 Üj tankönyvek beszerzése évről 323-51 (294 db) 757-18 o Tankönyhasználatért 2 Könyvkötés (85 db) 42 — (keresk.) 358-10 3 Készpénzsegély 80 — 3 (gimn.) 230*— Egyenleg 827-65 4 A takarékossági mozgalomx. ból (keresk.) 725*22 5 A takarékossági mozgalomból (gimn.) 70 — 1.706-83 1.706-83