Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1940

6 lyezés nem is oldható meg maguknak a diákoknak egymás- és önsegítése nélkül. Kétségtelen az is, hogy az az urizálás, lebzselés, az élet realitásaitól való elvonatkozás, amit sajnos tapasztalunk sokszor, ha összehasonlítunk éietkomolyságban egy iparostanoncot, vagy segédet a vele hasonlókorú diákkal, nem szüntethető meg máskép, mintha a diákjainkat eleven kapcsolatba hozzuk a pénzzel, a jó értelemben vett üzleteskedéssel, önmaguk és társaik meg szüleik számára juttatott segítséggel. Szorosan összefügg ezzel, hogy a testi munkának valamilyen formája, műhelygyakorlat vagy munkatábor bajosan hiányozhat a komoly magyar nevelésből. Ügy látjuk, hogy a Diákkaptár és a belőle kinövő iskolabank és szövetkezet (V. ö. pl. az erdélyi iskolák ezirányú tevékenységét) reményt nyújt arra, hogy a segélvző egylet életrekeltése, valamint a fenti problémák idővel megoldódnak. A másik alapegyesület a Sportkör. Ez is, mint az önképzőkör: szakosztályaival. A sportkör szakosztályai: torna, atlétika, úszás, labdarúgás, vívás és tenisz. A sok rendezendő kérdés és elénk tornyosuló probléma közül itt most csak egyet ragadunk ki. A tömegsport és versenyző-termelés kérdését. A helyzettel ismerősök igazat fognak adni annak a megállapításnak, hogy ifjúsági sportegyesületeink sokkal nagyobb mértékben tehetséges versenyzők szállítói a nagyegyesületek részére, semmint az egészséges volna és hogy nem a széles tömegeiben erős, egészséges ifjúság felnövekedése áll a célkitűzések előterében. Tehetségkutató célokból szoktak csak tömegversenyeket rendezni, a különböző megszerezhető jelvények közül pedig alig van olyan, amelyik ne követelne magasabbfokú és egyoldalúbb eredményeket, mint amilyeneket a buzgóbb, de nem különösebben kiemelkedő egészségesebb fiú elérhetne. így áll elő az a helyzet, hogy amikor egyenként 800-as létszámmal rendelkező iskolák egymás közt versenyre kelnek, három-négy, legjobb esetben nyolc-tíz fiú áll ki versenyezni. Ezekre már előre pályáznak mint utánpótlásra a nagyegyesületek, a fiúk nagy többsége pedig nem szeret meg úgy egy sportot sem, hogy azt mint egészséges életének nélkülözhetetlen feltételét későbbi életében is gyakorolná. Az a véleményünk, hogy másodrangú kérdésnek kellene lenni annak, hogy hány különleges eredményeket felmutató diáksportolónk van és arra kellene törekednünk, hogy minél nagyobb tömegek sportoljanak valóságban. Az út erre új és más alapon megszerkesztett teljesítmény-próbák, a túlságos specializálódás helyett az egészséges ember, az erős férfi érdekében hasonló összetett eredmények megkívánása, mint amilyeneket a németek írnak elő ifjúságuknak. Sportkörünkben már régebben iparkodtunk ilyen irányban, beszámolóinkból ki is tűnik, hogy elértünk bizonyos eredményeket, úgy látjuk, hogy a leventeség sok lehetőséget nyújt éppen ebben az irányban, de igazi eredményt csak akkor mutathatunk fel, ha a KISOK-központ nemcsak elvileg, hanem gyakorlatilag is a fentebb kifejtettek alapjára helyezkedik. Azt mondottuk, hogy két alapegyesület van: az önképzőkör és Sportkör. Mindkét alapegyesület különösen kiemelt szakosztályai az Oratórium, illetve Prohászka-kör, az Aeró-kör és a Céllövő szakosztály. Az Oratórium és a Prohászka-kör annyiban szakosztály, hogy azokat gyűjti egybe, akik szellemi síkon is behatóbban akarnak foglalkozni a hittel és vallással összefüggő dolgokkal, de amennyiben elengedhetetlenül apostolkodásra vállalkozó fiúkat kell egybegyűjtenie, minden ifjúsági egyesület erjesztő kovásza.