Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1940

A vallásos egyesületekkel összefüggő kérdések és problémák annyira speciálisak, hogy egészen külön elmélkedést és megtárgyalást igényelnek. Ezért most kitérünk előlük. Az Aeró-kör és a Céllövő szakosztály különös kiemelkedésének a honvédelmi szempontok adják magyarázatát. Valamennyi körnek a munkáját és az egész ifjúságot iskolánkívüli életében életszerű keretbe és közösségi életbe foglalni van hivatva a leventeség. Nem az a leventeség, ami ezideig kibontakozni tudott, hanem amelyiknek a kimunkálása folyik és amelyikbe a mi iskolánk is belefogott. Hogy viszont a levente kifejlődhessen azzá az életszerű keretté, amely apró kis csoportjaival, azok vezetőinek kézbentartásával, egyéni nevelésével valóban rendezhesse ifjúságunk iskolánkívüli életét, hivatása van a cserkészcsapatnak, amely szűkebb keretek között és önkéntes alapon már régóta megvalósítja ezt az életszerű rendezést. Hogy világosabbak legyünk, néhány mondattal részleteznünk kell, mit értünk az ifjúság életszerű keretén és közösségi életbe való foglalásán. Nemkülönben tisztázandó — legalább elvileg és irányvonalaiban —, a leventeség és cserkészet viszonya. Lássuk az elsőt. Azok előtt is nyilvánvaló, akik az ifjúsági egyesületek és még azon túlmenőleg tánciskola, szórakozások, társadalmi élet vonatkozásainak tömkelegében csak kívülről is nézik az ifjúságot, hogy éppen azért kell tömkelegről, zűrzavarról és rendezésről beszélni, mert a foglalkozásoknak és tevékenységeknek olyan ága-bogával állunk szemben, amelyik kiált az egybefogás, az egykézbe fogás, a keretbe foglalás után. Valakinek át kell tekinteni egymásra való vonatkozásaiban magukat az egyesületeket is. Az egyéneket is, hogy ki melyikben tevékenykedik. Gondoskodni kell róla, hogy az elvi szempontok valóban érvényre jussanak. Szervezetre van szükség, amelyben az osztályon és tantárgyon kívüli vonatkozásokban mindenki beletartozik és szervezetten beletartozik. Ezt biztosíthatja a leventeség, mint életszerű keret. Ebben a vonatkozásban tágabb és szélesebb, mint az iskola. Természetesen csak akkor, ha az egész fiút tekinti maga előtt azoknak az elvi szempontoknak a figyelembevételével, amelyeket a legutóbbi leventeszabályzat kijelöl. És a közösségi életen mit értek? Pár évvel ezelőtt alkalmam volt egyetemi hallgatók egyesületi életébe bepillantani. Érdekes tanulság volt számomra, hogy csaknem kivétel nélkül azok vállalkoztak közülük valamilyen önzetlen, a közösségért folyó munkára, akik cserkészek voltak ifjabb korukban és vérükbe ment át a közösségi élet önzetlenséget, önfeláldozást, a többiekért folyó munkálkodást kívánó szabálya. A többiek is tehetséges, tanult és kiváló fiúk voltak, de valahogy nem tudtak beilleszkedni. A közösségi nevelés szempontjából az iskola nem nevelt rajtuk eleget. Már pedig ezen a közösségi nevelődésen át kell mennie az egész ifjúságnak. Leventeség és cserkészet közül az egyik látszólag felesleges. Még az időpontok összeegyeztetése is nagy nehézséggel jár és a nem kötelező cserkészet egészen Hamupipőke-szerepre szorul, ha nem történik gondoskodás életlehetőségeiről nagy jóakarattal. Pedig ha azt akarjuk, hogy a leventeség révén életszerű keretbe foglaljuk és közösségi életre szoktassuk az ifjúságnak nemcsak önkéntesen jelentkezett kb. egyharmadát vagy még kisebb részét, hanem legalább háromnegyed részét, ha azt akarjuk, hogy a kötelezettségen túlmenően valóban életet fakasszunk, akkor a főbb vezetőknek okvetlenül szükségük van olyan segítőkre magából az ifjúságból, akiket a fegyelemnél sokkal erősebb szeretet szálaival tart a kezében. Hogy