Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1939
63 átlagot alacsonyabbra kellett szabnunk. így a haladók csoportjában (fekvő és. térdelő testhelyzet) Germarz Ferenc V .o. t. (151/20) és Tóth Tivadar (128/20) kapták meg a bronz-lövészjelvényt. A mesterlövők közül első Révász János I. ker. (244/30), második Mátrai Imre VII. A. o. t. (235/30), harmadik Hunyadi Lajos VI. o. t. (210/30) lett, akik a mesterlövők ezüstjelvényét kapták. A verseny nívójára káros, hatással volt, hogy a régebbi, jól bevált versenyzők a küszöbön álló érettségi vizsga miatt sem az edzéseken, sem a versenyen nem tudtak résztvenni, a kezdők és haladók eredményei azonban az utánpótlást illetőleg szép reményekre jogosítanak. Asztali tennisz. Csapatunk, Pencz György VIII. B. o. t., Németh József VIII. B. o. t. és Csukás Sándor VIII. b. o. t. összeállításban, résztvett az 1940. évi február hó 10—11-én Pécsett megrendezett országos K. I. S. 0. K. bajnokságon. Szinte páratlan sikert jelent, hogy a három bajnokság közül kettőt intézetünk növendékei szereztek meg. Egyéni versenyben országos bajnok Pencz György VIII. B. o. t. lett. Páros, bajnok: Pénz György—Németh József pár lett. Ezenkívül csapatban is megszerezték a harmadik helyezést. — Házibajnokságban: I. Pencz György VIII. B. o. t., II. Németh József VIII. B. o. t., III. Szentesi Gusztáv VIII. B. o. t. lett. Torna. Vezetőtanár: Schmidt Gyula testnev. tanár. Szakosztályi kapitány: Klencs János VIII. A. oszt. tanuló. Tornaszakosztályunk ebben az évben az alsó osztályosok erőteljesebb bevonásával, igyekezett szélesebb alapokra helyezni működését. Létszáma is növekedett és minőségi munkában is jobb eredményt ért el, mint a mult esztendőben. Edzéseinket hetenként két alkalommal: szerdán és pénteken délután 17 órától 19 óráig a Debreceni Torna Egyesület Magoss György tér 9. szám alatti tornacsarnokában tartottuk meg. Klencs János, intézetünk kiváló tornásza, ez évben magyar válogatott tornász lett, sok középiskolás közül az egyetlen, aki magára ölthette a meggypiros válogatott dreszt. Klencs János, mint Debrecen város válogatott csapatának tagja, november 19-én résztvett Budapest—Debrecen városok közötti tornászviadalon és kiválóan szerepelt. A Keleti Kerület 1939. december 8-án rendezte ifjúsági jelvényszerző versenyét, melyen szakosztályunk igen sok tagja vett részt és szerzett ifjúsági vas-, illetve bronz jelvényt, bronz jelvényt és oklevelet kapott: 1. Koltay Frigyes, 2. Pálfalvi Géza, 3. Lázár József, 4. Szentesi Gusztáv VIII. B. oszt. tanulók, továbbá 5. Aczél György, 6. Forszter Miklós VII. A., Lengyel Emil II. ker. és 8. Gulyás László VII. B. oszt. tanulók. Vas jelvényt és oklevelet kaptak: Mellau András II. ker., Pausz József II. ker., Dzürich Mihály II. ker.. Gulyás László VII. B., Kovács Imre VII. B., Nagy János VII. B., Nyitrai Tibor V. A., Galambos László IV. B., Vértes Ferenc III. B„ Fürjes László VIII. B„ Gaál József VIII. B., Bársony Ferenc VIII. B., Tóth Ernő VIII. B., Szentesi Gusztáv VIII. B., Bicskei Zoltán VIII. B., Bársony János VIII. A., Borsos Béla VII. A., Kettesy Tibor VII. A., Gavallér Béla VII. A„ Mátrai Imre VII. A., Rávnay Tamás VII. A., Pusztai József VII. B. osztályú tanulók. Tornaszakosztályunk te-