Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1939
45 Á tanári testület lelkipásztori tevékenysége. Dr. Bátorí József igazgató, mint a Szociális Misszió Társulat kültagjainak lelkivezetője, havonta konferencia-beszédet mondott a tagok számára, kétszer esketett, a Kalazancius-triduumon beszédet mondott Kalazancius, az önzetlenség szentje címen, vezette a szülők lelkigyakorlatát. Ákos István a klinikai kápolnában mondott vasár- és ünnepnapokon szentmisét. Dr. Bátky Miklós kegyestanítórendi házfőnök, a latin szertartású csonkanagyváradi egyházmegye szentszéki bírája, vasár- és ünnepnapokon Pallagon mondott szentmisét és prédikált. Lelki vezetője a Szoc. Miss. Társulat vezetése alatt működő B. Margit Leányklubnak. Dr. Gerencsér István vezette a Szent László körben az egyetemisták, Léván a volt piarista gimnáziumban a diákok és szülők lelkigyakorlatát, a tanyai lelkipásztorkodásban segített és több helyen prédikált. Hesz Ödön a Zita-árvaházban mondott minden vasárnap és ünnepnap szent misét. Horváth István a fogházban végzi a vasár- és ünnepnapi istentiszteletet. Kummergruber Emil püspöki tanácsos a csapókerti templomban végzi naponkint a szentmisét, vasár- és, ünepnapokon prédikációval, ezenfelül á délutáni ünnepi ájtatosság és a szokásos októberi és májusi litániák is az ő gondja volt. Dr. Rassovszky Kálmán az Isteni Szeretet Leányai Nővérek rendes, a Mi Asszonyunkról nevezett iskolanővérek és a Szoc. Miss. Nővérek rendkívüli gyóntatója, a debreceni Urak Kongregációjának prézese, a Homokkertben ő végzi vasár- és ünnepnapokon az istentiszteletet prédikációval. Szűts Ferenc a Szobo&zlai-úti kisegítő kápolnában állandóan, olykor pedig a Nyilastelepen, vasár- és ünnepnapokon szentmisét és prédikációt mondott és gyóntatta a híveket. A tanyai lelkipásztorkodásban dr. Gerencsér István mellett még Klimes Péter dr., Gulyás István dr, Pogány János és Horváth István segít. A szent-anna-utcai templomban szentmisével segítenek a világi papság munkájában Lukács József, Sulhan György, Szűcs Vince, Wittmann Ádám, Kiss János és Klimes. Péter dr.