Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1937
6 fognak átmenni így, mintha ezt a lehetőséget csak más iskolában találnák meg. A magyar piarista rend elhatározását a debreceni iskola nem úgy fogadta, mint egyszerű rendelkezést, melyet végre kell hajtani, hanem mint olyan utasítást, melynek megvalósításával a magyar jövő szebb alakulását segítjük elő. Céljaink gyakorlati megvalósítása érdekében május 19-én szülői értekezletet tartottunk a két IV. osztályba járú fiúk szülei számára. Ezen az értekezleten az igazgató kifejtette az okokat, melyek a piarista rendet a kereskedelmi tagozat felállítására késztették, dr. Horn József, a budapesti gazdasági szaktanárképző intézet gyakorló felsőkereskedelmi iskolájának igazgatója pedig elmondotta, mi a kereskedelmi iskola célja, melyek a tárgyai, mily műveltséget ad és milyen életlehetőségeket nyit meg az ifjúság előtt. Szólott még a kereskedelmi iskola után végezhető főiskolai tanulmányokról és az így elérhető életpályákról is. Végül kifejtette, miért kell a keresztény középosztálynak a gyakorlati irányú iskolák és életpályák felé fordulnia. A szülői értekezletből kifolyólag az igazgató az alábbi körlevéllel fordult a szülőkhöz. 1. A legújabb 1938-as törvény újjászervezte a középiskolát. Eszerint a középiskolának három faja van: 1. az elméleti gimnázium (ez készít elő az orvosi, papi. mérnöki, jogászi, általában a tudós pályákra). 2. A liceum (ez készít elő a tanítói akadémiára, de ez is ad érettségit. Ez a latinnélküli középiskola). 3. A gazdasági középiskola, még pedig: a) mezőgazdasági, b) ipari, c) kereskedelmi (ez utóbbi általános gazdasági műveltséget ad, mindenféle gazdasági pályára fölkészít, utána közgazdasági doktorátust is lehet szerezni). 2. Ez a törvény a következő meggondolásokból fakad: a) A szellemi pályákon olyan túltermelés van, hogy a diplomás embernek igen nagy százaléka nem tud elhelyezkedni, b) viszont a gazdasági pályákon kevés a magyar ember, pedig ezek az ú. n. kereső pályák és sorsdöntő jelentőségű, hogy a nemzeti vagyon magyar kezekben legyen és gyarapíttassék; c) tehát nemzeti és egyéni érdek követeli, hogy a ma gimnáziumba járó fiúk nagy százaléka áttérjen a gyakorlati életpályákra előkészítő iskolatípusra, elsősorban a kereskedelmire. 3. A magyar piarista rend teljes mértékben magáévá tette a törvény célkitűzéseit és indokolását. Meg van győződve róla, hogy a debreceni piarista iskolában is a tanulóknak legalább 50%-a sokkal jobban boldogulna gyakorlati, gazdasági, mint elméleti, tudományos pályákon. Ezért a rend főnöksége elha-