Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1937

30 rendház főnöke, Szüts Ferenc Magyaróvárról, Horváth István Tatáról, Hesz Ödön és Botár Csaba Imre dr. a Kalazantinumból foglalták el. A kegyestanítórend főnöke ezenkívül óraadó ta­nárként alkalmazta Juhász Istvánt és Mihályi Józsefet, aki Istenben boldogult Kemény János kartársunk katedráját fog­lalta el, továbbá Rimóczi Józsefet, a helybeli rőm. kat. polgári iskola rajztanárát. 3. Tanári értekezletek. Első módszeres értekezletünket szeptember 13-án tartottuk. Ezen az igazgató adott irányelve­ket a megkívánt újfajta tanmenetek elkészítésének módjáról. Második módszeres értekezletünket február 10-én tartottuk. Ezen az igazgató beszélt arról, hogy a piaristaság mennyiben alkalmazkodjék a gyakorlati irányú neveléshez és tanításhoz, továbbá előadást tartott az ifjúsági exhortációról. A többi ér­tekezletet, amelyet a Rendtartás ír elő, a megfelelő időben mindig megtartottuk. 4. Valláserkölcsi nevelés. Nem egyszer hallani a szülők aj­káról: azért adják gyermekeiket piarista iskolába, hogy ott egész emberekké neveljék őket. A szülők is tehát elsősorban a tanítás mellett a nevelésben látják azt az értéket, amely isko­lánkat kívánatossá teszi a szemükben. Nagyon jól tudják, hogy a vallásos szellemű családi nevelésnek méltó folytatása a szerzetesiskolai nevelés, amely nemcsak tudományközlésből áll, hanem a fogékony gyermeki léleknek alakításából is. A tu­dománnyal együtt a gyermek magába szívja a vallásos világ­nézetet, és ez adja meg neki a lelki kiegyensúlyozottságot, amely az igazi férfi és egész ember legjellemzőbb sajátsága. Minden diákunk lelkébe mélyen bele szeretnénk vésni a Szent Pál-i hitet: „Scio cui credidi et certus sum." Mi tudjuk, kinek hiszünk és ezért bátran és határozottan törünk célunk felé és minél jobban tombol világszerte a harc Krisztus keresztje el­len, annál magasabbra emeljük mi azt, mert egyedül Benne lát­juk az emberi haladás zálogát, emberségünk megnemesítőjét és az igazi élet kimeríthetetlen forrását. Megtanítjuk fiainkat arra, hogy Istent nélkülözni nem tudjuk, és aki Isten ellen föl­veszi a harcot, az előbb-utóbb elbukik az élet küzdelmeiben. Nem akartuk, hogy a hit növendékeink lelkében csak elvont fogalomként szerepeljen, hanem hogy életet alakító erővé fej­lődjék. Ezért minden alkalmat megragadtunk, hogy a vallásos­ság külső megnyilvánulásainak a szépségeit is érzékeltessük velük. Erre kiválóan alkalmas volt az eucharisztikus világkon­gresszus a maga nagyarányú előkészületeivel és mindenkit ma­gával ragadó fényes ünnepségeivel. Általában egész valláser­kölcsi nevelésünk középpontjában az Eucharisztia állt.

Next

/
Thumbnails
Contents