Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1937

24 Dr. Fábián Sándor, a Magyar Távirati Iroda debreceni igazgatójának beszéde a hősök emlékművénél 1938. május 26-án. Ebben az órában, az egész földkerekség katolikusainak világraszóló seregszemléjén, ezeréves magyar hazánk fővárosában, a hősök terének glóriás diadalívei alatt közös szent misével áldoz a hitvalló ifjúság az örökkévaló Eucharisztiának s a végtelen isteni fölség magasságába emelkedő tiszta lelkek boldog hálaadással merülnek el a mysterium fidei élő titkaiban. Ifjú lelkek rajongó áhítata maradéktalanul érzi át az Eucharisztia igazi lényegét, hogy a corpus Christi mysíicumba mi is beletartozunk s az Eucharisztia ütemesen lendülő gyönyörű szavával felmagasztosul bennük a vágyakozás a fides mysterii fenséges bizonyságai után. És ez áldott óra alázatos perceiben fides mysterii tölti el boldogan az én lelkemet is, amikor itt állok e csodálatos bizonyságokat érzékeltető emléktábla előtt— Hősi ifjak halálos áldozatvállalásának maradandó bizonysága ez a kő, s amikor betűzöm rajta a neveket, tudom, hogy senkit sem ismertem közülök, de láthatatlanul is ugyanazoknak érzem őket, mint akik egy másik schola pia ódonabb falai közül szóródtak szét mellőlem egy roppant földindulás idején, a világháború szörnyű sodrában... Akkor volt ez, kedves ifjak, amikor gyötrelmes négy esztendő minden véráldozata hiába folyt el az orosz mezőkön s hiába ömlött a kopár karsztokon, mert a magyar regimentek drága véréből mindenki másért bőségesen áldoztunk, csak a magunk háza táján nem volt szabad katonát látni a történelem elmozdulásának döntő óráiban. Akkor volt ez, kedves ifjak, amikor dübörgő harci lépteinket hét ország földje visszhangozta, de a fáradt és félrevezetett, csüggedt nemzeti lélek elvesztette a csatát a belső frontokon, hogy elkövetkezzék utána a világtörténelem leggonoszabb hazugsága: Trianon, s a harctereken ömlött tenger magyar vért semmivé tehesse egyetlen tintacsepp, amely a trianoni békeparancson meg se száradhatott még, s már is ebek harmincadjára vethette a haza hűséges fiait, ma is elszakított magyar testvéreinket. Oh! mennyi magyar szív „hiába onta vért s keservben" mennyi „hű kebel szakadt meg a honért!" Mennyi egyéni tragédia s mekkora tragédiája máig is a szentistváni magyar hazának, amely a krisztusi hit, a magyar faji öntudat s a nyugati keresztény művelődés nagy szintézisében egyetlen lehetséges életformát adott a Kárpát-medence politikai, kulturális és gazdasági erőinek.