Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1937

13 s a legpattogósabb magyar nóták kerülnek műsorunkba. Most érezzük igazán, milyen jó diáknak lenni, mosolyogni az élet nagy problémáin és nem törődni a jövővel, a jövővel, amelyik azért egyre jön, feltartóztathatatlanul közeledik, mint valami nagy fekete szárny. Az elszórt fénykévék, majd az egyre sűrűsödő lámpák vakító fényében előtűnik, kibontakozik Budapest. * Másnap délelőtt nehéz szívvel baktatunk az állomáshoz. Mégis csak el kell válnunk ettől a szép várostól, amely három nap alatt annyi emlékkel láncolt magához, annyi látnivalót nyújtott. Hazafelé menve, megerednek az ég csatornái s az unalomtól elálmosodik a diáksereg. Végre mégis csak Debrecenbe érünk s az állomás közelében rázendítünk, hogy „Fújja a szél, fújja, hazafelé fújja, debreceni piaristák jönnek Esztergomból." Mielőtt szétszélednénk, az Igazgató úr mégegyszer felhívja figyelmünket a váci piaristák testvéri szeretetére és ezt kivánja kirándulásunk legszebb élményéül. Majd Rassovszky tanár urat éljenezteti meg, akinek oroszlánrésze volt a kirándulás megrendezésében. Lassan azután széjjeloszlunk. + Voltunk Magyarország katolicizmusának fellegvárában, hallottuk a magyar hívek legfőbb pásztorának intő szavait és láttuk Szent István király áldást osztó Jobbját. A kettős szentévet semmivel sem tehette volna lelkes és megértő tanári karunk emlékezetesebbé számunkra, mint épen az esztergomi kirándulással. Ezért örökké hálásak leszünk. Gál Gyula VII. A. o. t.