Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1933

47 ifjúságunk szentmisét hallgatott, a tanári testület pedig üdvözlő iratban fejezte ki hódolatát. Október 31-én a takarékosság jelentőségéről beszéltünk ta­nítványainknak. November 1-én kegyeletes ünnepélyt tartottunk a temető­ben az elhunyt tanárok sírjánál. November 2-án gyászmisén voltunk, s utána a hősök emlék­műve előtt a hősihalált halt piarista diákokról emlékeztünk meg. Ünnepi beszédet dr. Kreiker Aladár egyetemi ny. r. tanár tartott. November 3-án az elhunyt tanárokért tartott gyászistentisz­teleten vett részt ifjúságunk, míg november 4-én az intézet elhunyt tanítványaiért és jóte­vőiért tartott requiemen. November 5-én Szent Imre herceg ünnepe alkalmából szent misét hallgattunk és utána ünnepélyt rendeztünk. November 7-én Boldog Pirotti Pompilius szentté avatása érdekében szentségimádáson vettünk részt. Március 2-án a kegyesrend jótevőjéért, I. Ferenc kirá­lyunkért tartott gyászmisén voltunk. Március 19-én Pompilius Pirotti szentté avatásának ünne­pén szentmisén vettünk részt, Április 4-én megemlékeztünk Körösi Csorna Sándorról, i világhírű magyar ázsiakutatóról. Május 27-én a Hősök vasárnapján ifjúságunk intézetünk hősi halottainak emlékmüve előtt kegyeletes ünnepélyt tartott. Az ünnepi beszédet a helybeli Piarista Diákszövetség részéről főt. Huber Ferenc iir, a Szent László Kollégium igazgatója mondotta. Május 30-án a Madarak és Fák napját tartottuk meg. Ifjúsá­gunk a tanári kar vezetésével csoportokban vonult ki a közeii erdőbe. Június 4-én a Magyar könyvről emlékeztünk meg, mint nemzeti művelődésünk hirdetőjéről. 8. Hazafias nevelés, ünnepélyek. Minden iskolai munkán rajta van az illető korszak hatása. Ennek következtében haza­lias nevelésünk mai feladatát nemzetünk mostani állapota szabja meg. Országunk nemzetközi helyzetében, állami szerve­zetében, életének feltételében, alkotó elemeiben, nevezetesen a föld és ember eloszlásában, értékelésében akkora eltolódások, értékváltozások történtek, hogy mindezek előtt az iskola nem hunyhat szemet. Mindent el kell követnünk, hogy számban meg­fogyatkozott népünk egészségügyi állapotát és így fizikai erejét növeljük. Ennek következtében szükséges, hogy növendékeink egészségügyi tudatosságát fejlesszük. Hasonlóan mindent el kell követnünk, hogy tanítványainkban meggyőződéssé váljék, mi­szerint az ő céltudatos és értékes közreműködésük nélkül a ma­gyarság mostani sorsa jobbá nem válhatik. Nem elég itt egye­dül a mai szomorú helyzet ismerete, az u. n. nemzeti realizmus, amely kimerül az ellenünk hangzó vádak ismertetésében, ellen­ségeink törekvésének, barátaink hozzánk fűződő érdekének, szomszédaink nyelvének megtanításában, vagy az elcsatolt, s az amerikai magyarság művelődésének, helyzetének ecsetelésében.

Next

/
Thumbnails
Contents