Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1930

Ezt éreztük elköltözött tanártársunk ravatalánál, amely hétköznapi érzésünkből kiemelt bennünket, hogy felkiáltsunk: Rózsa István a földi életet az örökélettel cserélte fel. Róla írni sablonosait nem akarunk. A szeretet — amely hozzáfűzött, a hivatás és a munka — amelyben velünk osztályos volt, ki­emel bennünket abból a közönyből, hogy elvesztése lelett hama­rosan napirendre térjünk. Az emlékezés itt elhullatott néhány szava kötelesség vele és tanítványainkkal szemben, de adósságunk törlesztése ma­gunk iránt is. Hivatásos, munkás élete az örök birótól veszi örök jutal­mát, de nekünk sem szabad élete mellett némán és hangtalanul elmennünk, mert élete megemlékezést érdemel és követel. Tanár volt. Egy hosszá életen át tanított. Akkor némult el tanító ajka, amikor a jól megérdemelt nyugalmának küszöbén állott. Harminchét évet töltött a kathedrán. Hivatásos munkás ideje maga egy emberöltő. S tévedne az, aki azt gondolná, hogy a szépmultú tanítás után az iskolától írtózott volna. A kevés-szavú s ridegnek látszó mathematikus évről-évre melegebb szívű lett s fiatalos hévvel vonzódott az iskola felé. Amaz egyéniségek sorába tartozott, akik az érzelmes élet látszatától félnek, mintha e miatt értékük­ből önmaguk előtt veszítenének. De — amit szóval el nem árult volna — tettel igen sokszor megmutatta, hogy kebelében érző szív dobog. Jellegzetes szavai sokáig fognak élni diákjai sorá­ban. Azonban jóbarátai sem fognak róla hamarosan megfeled­kezni. Ezek közül nem egy hangos zokogással vett biiesát ko­porsójától. Akit így szerettek, annak forró érzéssel kellett má­sok szívéhez nyúlnia, hogy ezt a szeretetet életre hívja. örömmel tanított, mert szaktárgyait nagyon szerette. A ter­mészettani szertárban hosszú évsort töltött. E működésének ko­ronatanúi ügyszeretetéről a fizikai kísérletek iránt igen sokat beszélnek. Mióta intézetünk gyakorló iskolája lett a tanárképzésnek, e téren is mintaként állott a tanítás útjára induló tanárjelöl­teknek. Élete működésének javarésze intézetünkre esik. Tizenkilenc éven át tanított a debreceni piarista gimnáziumban. Ezen inté­zeten kívül Sátoraljaújhely, Podolin, Nagykároly és Veszprém volt még tanári működésének szintere. Emlékét mindenütt kegye­lettel és szeretettel őrzik. Egyéniségének eredetisége minden­kori környezetének emlékébe mélyen véste be magát. Ezt mu­tatja a közölt búcsúbeszéd is, amelyet a nagykárolyi piarista gimnázium padjaiból régen kikerült öregdiák, Diczig Géza mondott el koporsója felett, mielőtt azt a rendi sírboltba le­eresztettük volna. E beszédben a hálás diák szeretete s a törté­neti hűséggel megfestett tanár egyénisége jut kifejezésre. Isten­ben boldogult rendtársunk nyerje el ama jutalmat a jó Isten­től, amelyet megígért azoknak, akik sokakat tanítanak e föl­dön az igazságra. Az örök világosság fényeskedjék neki !

Next

/
Thumbnails
Contents