Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1930

halottak voltak a mi fenntartóink, igazi vezéreink, egy évezreden át s csak a halottaink kultusza biztosítja számunkra az életet ezután is. A magyar katona dicsőségét, önfeláldozását hirdető emlékmű köré hűséges kegyelettel gyűltünk össze. A Ti jó Igazgatótok megtisztelő bizalmából immár másodízben szeretném szavakba foglalni előttetek, ami emlékezést a múltból s tanulságot a jövőre a kegyeletes ünnepség alkalmából levonhatunk. A magyar szenvedés mélységes tengeréből a mi piaristadiák hőseink drága vércseppek, kiknek életét ádáz csatában elvette az ellenség, de a magyar história egén mint örök csillagok gyulladtak ki dicsőséges neveik. Ezeréves létünk legnagyobb tragédiájából hősi halottaink halhatatlan szelleme, dicsőséges életpéldája vezethet ki csak bennünket, őrizzük emléküket azzal a kegyelettel és hazánk iránt való kötelességeknek azzal a teljesítésével, mellyel az ő áldozatukkal is megszentelt multunknak és jövőnknek tartozunk. Kegyeletes ünnepségünknek különleges értelme van. Minden magyar ünnep egy-egy állomás az önismeret tövises országútján. A magyar ünnep eligazodások keresése: hogyan oldjuk meg szörnyű problémáinkat. Ünnepeljük Mohácsot, a magyar történelem Mohácsait, hogy nemzeti bűneinket megsirassuk. Ünnepeljük hőseinket, hogy inspirációt nyerjünk nagyságukból. Ünnepeljük Aradot, hogy a vértanúk szívétől a mi szívünk is tüzet fogjon. S ünnepebük a magyar mult minden mozzanatát, hogy a magyar jövendőt elkészítsük. Az igazi kegyelet nem emlegetés, hanem a múltra való eszmebekapcsolódás, örokségátvétel, örökségmegbecsülés. Nem is határozott kivételes napon fellobbanó érzelmi lángolás, hanem állandó lelkiállapot, állandó életirány. Nincs meghatóbb, fölemelőbb látvány, mint a bimbózó emberiélek igaz, tiszta hevülete. De a kegyeletes emlékezés órájában lelkesedésünk ne legyen csak múló ünnepi hangulat, vázába helyezett virág, mely holnap elhervad, lobogó, melyet ma kitűznek, holnap meg már bevonnak, gyónás-vallomás, melyet nem követ javulás. A magunkbaszállás ez órái, ha nem is változtatják meg máról holnapra a világ arculatát, üdvös lenne, hogy ez a kegyelet ünnep lelkinyomokat hagyna maga után. Mert Széchenyi nem ünnepi használatra s nem ünnepi emlegetésre hagyta ránk szellemét, hanem avégből, hogy belevigyük mindennapi életünkbe, törekvéseinkbe, szívünk minden dobbanásába, agyunk minden lüktetésébe a magyarság örök életéért és boldogulásáért. Mi imánkba foglalt hitünket az isteni örök igazságba nem veszíthetjük el. Mi bízunk a Gondviselésben. Az őserő, mely fajunkban lakozik, ki fogja termelni önmagából egy új, megtisztult élet hajtásait a jövő számára. Jól tudjuk, hogy nehéz, gyötrelmes még az út, amely reánk vár s mérhetetlen áldozatokra, nemzedékek véres verejtékére lesz talán szükség, hogy rombadöntött ezeréves szent hajlékunkat úira felépíthessük és a gonoszságok tengeréből, mely a pokol fojtogató vasgyűrűjével övez bennünket, igazságainkkal diadalmas révparthoz hatolni tudjunk. Nemzeteket, melyeket az erőszak tipor, csakis az erkölcsi erő mindenekfelett álló hatalma védi meg. A trianoni