Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1929

Vigyázzatok, hogy másokkal érintkezésetek mindig figyelmes és tapintatos legyen. Legyetek előzékenyek, mindig megnyugtatóbb érzés lesz, ha magatokban megállapíthatjátok, hogy benneteket ebben a tekintetben mulasztás nem terhel. Az emberek általában nem érintkeznek életükben személyesen több emberrel, mint 10.000-reI. Mégis minden ember megtalálja nagy érzéseinek, szenvedélyeinek felébresztőit, megtalálja azokat, akiket becsül, akiket szeret, elismer, megleli azokat is, akikre haragszik, akik­kel vitába, perbe száll, vagy akiket megvet. Hivatásomnál és közéleti tevékenységemnél fogva nekem oly sok emberrel kellett több, mint negyedszázad óta közvetlenül érintkeznem, hogy elmondhatom az átlagon jóval felül, nem 10.000, de legalább 50.000 emberrel érintkeztem személyesen. Állandóan gyűléseken, üléseken, különféle tárgyalásokon kell résztvennem és tevékenységem legnagyobb része az ellentétes állás­pontok kielégítő összeegyeztetésének keresése, megtalálása. Elég gazdag közvetlen élettapasztalat alapján mondom hát nek­tek, hogy az emberek közölt a legtöbb ellentét, visszavonás, harc, harag és gyűlölködés a helyes értékelés és az önbírálat hiányának, az egymás iránti figyelem és tapintat mellőzésének és az emberek egy­mással szemben nagyon sokszor felesleges tartózkodásának követ­kezménye. Törekedjetek a közvetlenségre. Ila valakiről azt halljátok, hogy nem valami hízelgően nyilatkozott rólatok, akkor ne fogadjátok ezt azonnal készpénznek és ne forraljatok lelketekben rögtön haragot, hanem menjetek el embertestvéretekhez és kérdezzétek meg tőle, mi kivetnivalót talál bennetek. Iligyjétek meg nekem, a legtöbb esetben kiderül valami félreértés és békesség lesz és marad közöttetek. A haladás, érvénvesiilés egyik titka: az engedelmeskedni tudás. A kezdő ember foglalkozását tanulja azoktól, akik azt már tudják. Természetes tehát, hogy haladáshoz elsősorban engedelmességre van szüksége. De szükséges az engedelmesség azért is, mert később maga­sabb rendeltetési helyre kerülvén, csak az tud parancsolni, aki a korábban mások által kiadott parancsoknak engedelmeskedni tudott. .Tó, végrehajtható, célszerű parancsokat csak az adhat ki, aki maga is tudja azt, mit tesz a parancsnak engedelmeskedni és aki azt is tudja, ihogy milyen lelki megerőltetés a nem jó és célszerűtlen parancsok teljesítése. Fegyelmeznetek kell magatokat. Engedelmesség, parancsolnitudás, a kötelességek pontos teljesítése és önbírálat csak fegyelmezett lelkű embernek lehet tulajdonsága. Másokat tartósan fegyelmezni csak az az ember tud, akiről viszont tudják, hogy önmagát is tudja fegyelmezni. Bárhová vessen benneteket életsorsotok, a Gondviselés által nek­tek osztott munkahellyel járó kötelességek lehető legtökéletesebb tel­jesítése legyen előttetek a legfontosabb. Nincs kicsiny hely és lényeg­telen, gondosságot nem igénylő munka, a leg jelentéktelenebbnek látszó beosztásban is naggyá lehet valaki, ha kötelességeit mindig maradék nélkül teljesíti. Bármilyen munkához fogtok, az élet bármely körülményei között, mindig telve legyen lelketek az Isten félelmével, őrizzétek meg vallá­sos érzéseiteket és vezessen benneteket az élet útján mindig a szere­tet. A szeretet az emberek és munkátok iránt.

Next

/
Thumbnails
Contents