Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1921
5. Tankönyvjegyzékünk a boríték két lapján olvasható. 6. Az egyre fokozódó drágaság a fentartó testületet mind nehezebb helyzetek elé állítja, ezért a junius 9-én tartott bizottsági ülésen a tandijak jelentékenyebb emelésére kellett magát elhatároznia. E szerint az 1922/23 iskolai évre a tandijat minden lan jlóra 1000 K, a fűtési hozzájárulást pedig 400 K-ban állapította meg. Ez utóbbinak fizetése alól mentesség nincsen; tandíjfizetés alól azonban felmentést lehet kérni az alsó osztályokban oly igazoli szegény sorsú és jó viseletű lanulók részére, akiknek tanulmányi előmenetelében legfeljebb 2, a felső osztályokban pedig egy elégséges érdemjegyük van. Mivel az igy várható összeg csak részben eleg a kiadások fedezésére, föntartói pótdij szedését is elhatározta a bizottság. A róm. kath. növendékekre eső rész födözésére láisadalmi akciót fog a bizottság megindítani, amennyiben az nem vezetne kielégítő eredményre, a bizottság fentartja a jogot arra is, hogy ennek pótlására megfe'elő eljárást foganatosíthasson, a tö'ibi keresztény felekese tü növendékek e címen 500, a nem keresztény növendékek pedig 1000 K t fognak fizetni. 7. Vidéki tanulókat teljes ellátásra és szállásra csak azok a helybeli családok fogadhatnak el, akik e szándékukat az igazgatóságnál, a feltételek közlésével, a beírások előtt bejelentik, Az igazgatóság fentartja a jogoí arra nézve, hogy ha a tanulók előmenetelét itt-ott veszélyben látja, a növendékeket más helyre is elhelyeztetheti, A koszt- és szállásadók tartoznak tehát mint szülőhelyettesek a növendékek szellemi és testi épsége felett felügyeletet gyakorolni. 8. A nevelés egyöntetű irányítása s az esetleges hibák orvoslása érdekében a tanárikar tagjai hetenkint fogadó órákat tartanak a gimnázium fogadó termében. Kívánatos, hogy az érdeklődő szülők itt keressék a szaktanárokat, A fogadó órák idejét az órarend szerint fogjuk megállapítani s azt a fiukkal való közlés után, a hirdető tábla mellett is állandóan kifüggesztve tartjuk. 9. Figyelmezteti az igazgatóság a növendékeket, hogy a fegyelmi szabályok a nagyszünidőben is érvényesek és kötelezők. Tegyen eleget mindenki valláserkölcsi kötelességének ne kényszer, de benső meggyőződéstő'. Kerüljön el mindent, miáltal önmaga, vagy az intézet jó hirneve ellen véthetne, A magáról megfelejtkezett növendék a jövő évben fölvételre nem számithat. A komoly idők a mai ifjúságtól komoly cselekedeteket várnak Debreczen, 1922. junius 29 én. Hoggor József igazgató.