Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1915
7 a) Előadást tartóit a kat. népszövetség egyik estélyen Dr. Schweighoffer János, tanulóink és a háború cimen, egy másik estélyen pedig Dr. Titz Antal, A pápaság és a háború cimen. Az igazgató először, mint a hadbavonultak hátramaradottjait segélyzö 30-as bizottság tagja működött, majd mint a KatonaOtthon választmányának tagja, később pedig mint a helybeli Vörös-kereszt-Egylet támogatására alakult bizottság alelnöke szerepelt. Ugy ő, mint a tanárok közül többen (Rózsa István, dr. Szűcs István, Finda Antal, Morvay Ferenc) 1914 őszén több héten át, amikor a kolerajárvány miatt a gimnáziumi tanítás szept. 28-ától oki. 22-éig szünetelt, a helybeli pénzügyigazgatóságnak segítségére voltak számadásai végzésében. Az igazgató intézte azt a nagyszabású szeretetlakomát, 1914-ben, amelyet a Szent Erzsébet egylet úrnői rendeztek a gimnáziumban elhelyezett katonabetegeknek karácsony másodnapja délutánján s amellyel a beteg katonákra ez a nap feledhetetlenné vált. Morvay Ferenc tanár 1914—15-ben a gimnáziumban elhelyezett beteg katonákat diapozitivok vetítésével, a saját készítményt! autochrom diapozitivjainak bemutatásával s az azokhoz tűzött magyarázatokkal szórakoztatta. b) Tanáraink közül többen (igy 1914—15-bne Dragos Károly és Peszeszér János, 1915—16-ban Peszeszér János résztvettek a betegeknek az egyes kórházakban való meglátogatásában és lelki vigasztalásaiban is. III. A tanulók. 1. önként jelentkezett s hadba vonult 1915 februárjában egy 5. és egy 6. oszt. tanuló. 2 Besorozott tanulók. 1914. augusztusában a háború kitörésekor bevonult 1 tanuló (Veres Gábor VII. o.), akit azonban betegsége miatt szept. végefelé szabadságoltak. 1914 szept, elején bevonult Jagicza László VIII.o . tanuló, aki 1916 jun. 30. a harctéren kapott sebében Rabon a katonai kórházban meghalt. 1915 máj. 15. bevonult 3 VII. és 5 VIII. o. tanuló. 1915 októberében ment katonának 2 VIII. o. tanuló (Buttkai, Lippe). 1915. decemberében 1 VIII. (Sáray), januárban 1 VII. (Kupinszky) és 2 VIII. o. t. (Rajzó, Való). 1915április—májusi szemlén 1898-as 1 születésű besoroztatok. 3 VI., (Éltető, Sáray Elem., Fülöp), 4 VII. (Kassal, Longauer, Mihalovits, Schreiner) és a 8 VIII. o. t. (Balázs, Frenkel mt., Gotteenliauber, Darvas, Gé^ ber, Kardos, Révész, Répánszki), 1915 máj. végén bevált 3 VII. (Józan, Nemoda, Göri) és 1 Vili. o. t. (Ferenczy). 3. Az intézet régebbi tanulóira vonatkozó adatokat ma n.ég nem tudjuk pontosan összeállítani. Nem is közlünk róluk adatokat.