Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1915
5 osztályaiknak megszüntetése nagy zsúfoltságot idézeti elő (1914—15-ben II. ba felvettünk 90, a 111-ba 74, 1915 16-ban a II-ba 90, a III-ba 67 tanulót) és tanárainkra meglehetős nehéz feladatot hárított. Kényelmetlenséget okozott tanárainknak, hogy egész éven át nélkülözniük kellett a tanárszobát. Nem volt tanári fogadó szobánk sem. Nem volt dísztermünk sem. Épen azért sem évnyitó, sem évzáró,s em évközi ünnepélyeket sem rendeztünk 1914—15-ben. 1914—15-ben. szünetelt az önképzőkör és a gyorsírókor is. A tananyagot sem 1914—15-ben, sem 1915—16-ban nem kellett nagyon megrövidítenünk, noha 1914—15-ben az előadás szept. 28-tól okt. 22-ig kolera miatt szünetelt és az 1914-15. iskolai évet máj. 22. és az 1915—16. évet jun. 3. zártuk be VKM-i rendeletre. II. Az intézeti tanárság. 1. A hadbavonultak. Intezetünk tornatanára Balogh Adolf már a háború kezdetén bevonult katonának. Eleinte Kismartonban határőri szolgálatot teljesített, majd a kismartoni katonaiskola növendékeit tanította tornára. Később harctéri szolgálatokat teljesített orosz földön. Meg is sebesült és Krakóban ápolták. Felgyógyulása után résztvett a kárpáti harcokban. 1915 julius vége óta nem tudunk róla semmi biztosat, noha mi is és hozzátartozói mindenfelé tudakozódtunk. Biztat a remény, hogy majd csak viszontlátjuk. Tanáraink közül rajta kívül egy sem vonult hadba. 2. A bevonult tornatanár helyett senki sem tanított, A torna tanít ás 1914—15-ben és 1915—16-ban is szünetelt. Helyette a VKM. 130,480—1915. dec. 6. sz. intézkedésének megfelelően ifjúságunkat 40—50 tanulóbólálló csoportokban szombaton délutánonkint fél 3 órától fél 6-ig a város határába vezette 1—1 tanár s ott játszott és természetrajzi meghatározásokat végzett. 3. A tanároknak óratöbblete az 1914—15. évben nem volt, mert a délutáni tanítás miatt redukált óraszámban tanítottunk. Az 1915-16. iskolai vében december végéig csak az igazgatónak és 3 tanárnak, januártól fogva pedig amikor a gimnázium rendes épületébe költöztünk be és így teljes óraszámmal tanítottunk, az igazgatónak és 10 tanárnak, (igazg. 6 óra; tanárok: 21, 20, 22, 19, 20, 19, 20, 21, 22, 19 óra) volt óratöbblete. Ezt maga után vonta az a körülmény, hogy a háborús nehéz rendi viszonyok miatt már az 1914-15. évben hiányzott 1 tanár és az 1915—16. év elején egy rendi tanár más gimnáziumunkba helyeztetett át. 4. A tanároknak a háborúval kapcsolatos tevékenységétaz iskolán belül a 3. pont adta. 5. A háború vonatkozásait a tanárok az egyes tantárgyak tanítása keretében felhasználták, különü-