Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1915
I. Adatok a főgimnázium történetéhez az 1915—16. iskolai évben. Iskolánk és a háború. Hogy mily befolyást gyakorolt a. most folyó világháború iskolánkra, a VKM. 197—1916. számú x^endeletének megfelelöleg a mull évre vonatkozó adatokkal együtt a következőket közlöm: I. Az intézeti épület. Az 1914. év juliusának végén kitört é.-> azóta folyton tartó nagy háború bennünket súlyosan érintett. Gimnáziumunk kényelmes épületét mindjárt a háború elején katonai tartalékkórháznak foglalták le és rendezték be. Már 1914 augusztus közepén helyet is foglaltak benne a betegek és azóta 1915 okt. 27-éig voltak benne. A tanári könyvtárt, a szertárakat és disztermel kivéve minden helyet, még az ifjúsági könyvtárt is lefoglalták. Az igazgatósági irodái gyógyszertárnak, a tornatermet konyhának rendezték be. Az intézet padjait, képeit, szerelvényeit, az ifjúsági könyvtárt és Segitő-egycsület könyveit a tornaterem elkülönitett részében és a díszteremben halmoztuk fel. Emiatt a disztermet sem használhattuk. Az épületben s berendezésében nagyobb károk nem estek, de a kiköltözés után rendkívül sokat vesződtünk a benne felszaporodott poloskák kiirtásával. A kiirtást két izben is végeztük. 1915 november hónapját egészen és 1916. márc. elejét poloskázásra fordítottuk. Kiköltözés után 1915 nov. és dec. havában a termeket s klozetteket a kipoloskázás után dezinficiáltattunk, a hibás falakat kiigazittattuk, mindent vagy