Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1913

A balatoni kirándulás. . .. : /i. Hangos beszélgetés zaja, sürgés-forgás verte fel gim­náziumunk csendjét .1914. máj. 15-én este. Ekkor gyülekeztek az 5, illetve 6 napos balatoni kirándulásra növendékeink, leg­többen szüleik kíséretében, kiktől átvéve tanítványaimat, igazgatónk szeretetteljes, komoly intő szavai után csomag­jainkkal s a gyöngéden szerető szülő-seregtől kisérve este lö órakor kimentünk a pályaudvarra. Tiz óra 55 perckor hagytuk el a pályaudvart éljenzés és a kedves diáknóták éneklésével, a legjobb hangulatban. Öröm volt látni a fiuknak a tanulságosnak, a kedvesnek, szépnek, kellemesnek látása reményében kialakult jó kedélyt, mint biztatták egymást a rósz idő dacára s Püspökladányon tul — messze éjfél után kezdtek csak csendesedni és kissé nyugalomra térni. Amint elkiáltottam Szajolnál: „Fiuk, itt a Tisza!" — egyszerre tal­pon volt valamennyi, hogy az előttünk szokatlan látványban gyönyörködjék. Bágyadtság, fáradtság volt—nincs, újra kez­dődőt! a jó kedv és meg is maradt végig. A főváros közelében levő állomásokon felszálló óriási tömegek, okát nem tudták adni a fiuk s ezért megmagyaráztam nekik, hogy egyrészt az olcsóbb megélhetési viszonyok — másrészt a jó levegő vonnza ki a munkásokat, tisztviselőket egyaránt. A Rákos— Kőbánya—Budapest közti gyárak óriási tömkelegének szem­lélése után vonatunk fél 7 órakor berobogott a keleti pálya­udvar fedett helyiségébe. Reggeli ntán, 8 óra körül per po­des apostolorum Baross szobrának megtekintése után a Rá­kóczi-ut és Kossuth Lajos-utcán haladtunk a Duna-part elé. Utunkba ejtettük a volt Népszínházát, a mostani Nem­zeti színházat, melynek uj palotáját most építik a Rákóczi­és Muzeum-körut sarkán. A Nemzeti színház mellett áll Ti­nódi Lantos Sebestyén szobra.A Ferenc-rendiek templomának falán egy dombormű hirdeti Wesselényi Miklós bárónak, az árvízi hősnek emlékét. E templommal szemben foglal he­lyet Verbőczi szobra, mely mellett most állítják fel Pázmány Péter szobrát. Megtekintettük a kegyesrendiek templomát, Petőfi szobrát és a Duna-parton a hatalmas méretű, egy ív­vezeték ü, gyönyörű Erzsébet-hidnál megállottunk, mivel ugyancsak érdekelte a növendékeket a hatalmas Duna és a szép kilátás; scónakjai, hajói, pompás hidjai és a budai ol­dal elragadó kilátásával, a Gellért-hegy a Citadellával, Szent

Next

/
Thumbnails
Contents