Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1912

25 lomban az összetett oszlopok által három hajóra tagolt nagy­szabású méreteivel feltétlenül imponáló építmény vonja magára érdeklődésünket, nemkülönben ablakfestményeinek tömöttsége, gazdag színpompája, mely misztikus homályba burkolja az egész templomot. Az oltárok és a szószék nem gót ízlésűek; a későbbi kor stylusa tükröződik le róluk. A falakon cimerek, elhalt elő­kelő családok, az érsekek sírkövei azt igazolják, hogy régebben a vastag falakat és a mellékkápolnák padozatát temetkezési helyül használták. A templomból távozóban az érseki palotát vettük szem­ügyre, melytől a Qraben nevű utcára fordultunk be. Ez az utca amilyen rövid, annál forgalmasabb. A baloldali .sarokpalota szegletén látható a „vastuskó", a „Stock im Eisen", vagyis ama, a középkorból megőrzött fatörzs, amelybe minden iparossegéd, midőn Bécsbe jött, egy szeget volt köteles beleverni. A Graben­ről a Kapucinus zárdához tartottunk, előbb azonban a Donáth és Mozart emléket néztük meg. A sírboltnál tíz óráig nem nyer­tünk bebocsátást, ennélfogva a felette levő kicsiny, de igen csi­nos és tiszta, egyszerűségével ható templomba mentünk. A sírbolthoz visszatérve a vezető szerzetesatya ka­lauzolásával először a lejárat előtt fekvő s csak az imént elhunyt Rajner főherceg koporsóját szemléltük meg; azután balra fordúlva Mária Terézia és férje Ferenc mo­numentális, faragványokkal díszített közös szarkofágjára esett tekintetünk, mely a magyarázat szavai szerint egy millió koro­nába került. A főkoporsó körül vannak elhelyezve a császári pár gyermekei, mind barok-rokokó díszítésű koporsókban,kivévell. József császárt, kivel az egyszerű cinkoporsók jöttek haszná­latba. Itt nyugszik a reichstadti herceg, II. Napoleon is, a böl­csőben római királlyá koronázott „sasfiók", kinek koporsójáról most sem hiányzott a virág, mint más alkalommal a francia nem­zeti színű szalagokkal átkötött „nefelejts" koszorúcska. I. Ferenc, V. Ferdinánd, Ö felsége szülei és Albrecht főherceg következ­tek a szomszédos fülkében, majd az oldalfalnál Erzsébet ki­rályné és császárné szunnyad középütt, a fejénél Zala György szobrász bronz müve emelkedik föléje, — egy álló női alak ke­resztre hajolva — melyet a magyar nők készíttettek szeretett ki­rálynénk iránt érzett kegyeletük jeléül. Nemzeti színeinket vi­selő szalag hullott alá a lecsüngő koszorúról. Balról mellette a szerencsétlen végű Rudolf trónörökös koporsóját említjük meg. Miksa, mexikói császár koporsójánál is megállapodtunk egy-két

Next

/
Thumbnails
Contents