Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1912

35 latot, úgy hogy Mosony is elmaradt, mikor egyesek álomra hajtották fejőket. A csendes álom lassankint mindnyáját elfogta, kiki elfeküdt ahová éppen tudott, Qyőr, Komárom az alvás közben maradt hátunk mögött; a vezető tanár Bánhidánál ébresztette fel az alvó csapatot, hogy a honfoglalás nagy csatájának helyét jelző óriási turulmadarat láthassák. Tata környékén megeredt az eső; társaságunk kedélye ennélfogva nyomottabbá vált, ám mikorra Budafokon vonatunk megállott, az ég barátságos, mosolygó arcot váltott, mely egész nap állandó kísérőnk maradt. A keleti pályaudvarra reggel hat óra 20 perckor tértünk be. A „vasminiszter", Baross szobrát rövidesen megnéztük, majd villamos kocsikon kevésre apadt málháinkkal a nyugati pályaházhoz siettünk. Menetközben pillantást vetettünk a Rákóczi-útra, a Népszínházra, az Erzsébet- és Teréz-körútra. az Oktogonnál pedig az Andrássy-útra. A nyugati pályaudvaron ruhatárba helyeztük csomagjainkat, elköltöttük reggeli kávénkat, azután Pest és Buda megismerése céljából folytattuk a menetközben félbehagyott tanulmányunkat. Villamoson a Podmaniczky-utcáról az Erzsébet-hídhoz utaztunk; menetközben megmutattuk növendékeinknek a Vigadó régi épületét, a Petőfi szobrát, a kegyesrendiek székházát, az eltemetett belvárosi plébániatemplomot, melynek főoltára és apszisza műértékkel bír. Az Erzsébet-hídon átsétálva a Rudasfürdő uszodájában mostuk le testünkről a vonat füstjét és a reánk tapadt izzadságot. A jótékony fürdés után a budai oldalról gyönyörködtünk a pesti dunapart palotasorainak szépségében, azalatt a várkert alatt végigsétáltunk a lánchídfőig. Az alagút mellett a siklóba ültünk, liogy a várhegyre a rövidebb úton érkezhessünk. Mennyi történelmi emlék emelkedik fel tudatunk színvonalára a századok homályából, midőn e hegyet látjuk és talaját lábainkkal megérintjük ! Látjuk képzeletünkben IV. Bélát, amint aggódó gonddal jövendő székhelyéül jelöli ki e hegyet; felidézzük az Anjouk, Zsigmond, Hollós Mátyás korát sok fényes, de szomorú történeteivel is. Ha a hegy regélni, szólani tudna, úgy a Kont István és Hunyadi László esetét súgná fülünkbe. A szent György terén így elmélkedtünk; majd a királyi várlakba mentünk, melynek kertje Savoyai Jenőnek a Dunára néző lovasszobrával, lugasos, pompás utaival, növényzetének változatosságával, nagyszerű kilátást nyújtó fekvésével éppen úgy királyi urat érdemel, mint a mögötte sasfészekként pompázó renaissance épület szebbnél3*