Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1912

30 lándzsás márványszobra foglal helyet egy szobrokkal díszített szökőkút felett. Az előtéren a két sarkon egy-egy ágaskodó lovat fékező férfi áll, mindkettő bronzból öntött szobrászmunka. Nyomban melléje csatlakozik az új városháza öt emeletes árkádos épülete. A hatalmas épületet 1872-ben kezdték építeni; 156 méter hosszú és 124 méter széles. Maga a nagy ülésterme 345 m

2 területü. A városi székház előtt páratlan szépségű parkok terülnek el szökőkutakkal, a két parkrészt elválasztó úton oldalt kétfelöl a jelesebb polgármesterek, tanácsosok, stb. kisebb álló vagy mellszobrai vonják meg magukat a fák árnyékában. Ugyancsak a városháztér másik oldalán van az uj egyetemi épület renaissance palotája Ferstel tervei szerint. Összes területe 23634 m

2. Van benne három nagy díszterein, nagy könyvtár és ívsorokkal körülvett udvar. A körút utolsó szakaszán a két renaissance színház és a tőzsdepalota zárja be az emlékszerű műépítészeti alkotások sorozatát. A Ring mellett a Maximilian-téren emeli kettős tornyát az ég felé a korunkban épült Votív, vagy fogadalmi templom. Sétánkkal ide is kitérünk s úgy kívül, mint belül alaposan átvizsgáljuk. A templom a legjobb minták után 1855—1880 között Ferstel tervei és vezetése szerint épült tíz (10) millió korona költséggel. Fogadalmi templom a neve, mert a szeretett királyunk ellen elkövetett merénylet adott neki létet. Belépve a templomba a misztikus homály nem gátolja szemeinket a tiszta látásban, szemügyre vehetünk mindent. Ifjainkat először az üvegfestésű ablakok lepték meg, melyeknek többjén a magyar főpapság tagjainak (Simor, Hajnald) vagy a főúri családoknak (Eszterházy, Pálffy) neveit örömmel nézegette a magyaros motívok és színek között. Miksa főherceg, később mexikói császár volt a templomépítés egyik leglelkesebb híve, sajnos, szomorú sorsa elragadta, mielőtt a befejezett és belül is mintaszerűen remekül berendezett emlékmű szépségeiben lelki örömét találhatta volna. Vacsora után villamos kocsikra szállottunk, hogy a bécsi népélet és a két Duna közének tanulmányára is szakítsunk időt. Elhatároztuk tehát, hogy a Praterstrassén át a bécsiek Városligetébe, az óriási kiterjedésű Práterbe rándulunk. Növendékeink oly sokat hallottak már ismerőseiktől a Práterről, melyet a vasútról jövetelünk alkalmával meg is pillantottak, hogy örömük határtalan volt, szinte türelmetlenül várták az indulást. Negyedóra múlva a villamos kocsikon beszélték már, hogy