Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1910

Magyar Gábor. (Tanügyi munkásságának 50 éves jubileuma alkalmából). Nagy ünnepe volt ez évben a magyar kegyestanítórendnek s egyúttal a magyar közoktatásügynek is. Ötven éve múlt el, hogy Magyar Gábor, a kegyestanítórend főnöke, a tanári pályára lépett. A rend és a társadalom örömmel ragadta meg ezt az alkalmat, hogy kifejezést adjon szeretetének, ragaszkodásának, elismerésének, mely méltán megilleti azt a férfiút, ki félszázados önzetlen munkássággal áldozott a nevelésügy magasztos eszméjének. Ezelőtt ötven évvel, 1861-ben, még nem is egészen húsz éves korában lépett Magyar Gábor először a kathedrára, abban az időben, mikor tanárnak lenni valóban nehéz föladat volt. Kétszeresen nehéz volt azonban a történelem tanárának a föladata. Hazánkra az abszolutizmus nehezedett, mely mindenáron arra törekedett, hogy elnyomja a hazafias érzést. Ámde hiába volt az erőszakoskodás, hiába volt minden törekvés, mely az országot, különösen az ifjúságot el akarta németesíteni, mert olyan tanárok voltak a magyar nemzeti eszmének az őrei, mint Magyar Gábor. Mi, akik ama korszakot csak közvetve ismerjük, nem is tudjuk kellőképen méltányolni azt a nemzeti szempontból megbecsülhetetlen munkásságot, melyetannak a kornak tanárai kifejteitek. Ők ápolták gondosan az ifjúság szivében a hazaszeretet gyönyörű virágát, ők biztatták kitartó munkásságra és összetartásra, ők hirdették, hogy a haza érdekében kifejtett csiiggedetien munkásság előbb-utóbb diadalt arat, hogy az elnyomatás nem tarthat sokáig, hogy „lesz még egyszer ünnep a világon". Ez az ünnep el is következett,- mikor a nemzet és király végre kezet fogtak egymással s megtörtént a nagy kibéküésl.