Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1910

20 B) Az intézet működése. 1. Fegyelem. Az intézeti fegyelmezés arra törekedett, hogy az ifjúság erkölcsi magaviselete megnyugtató legyen. Evégből megragadott minden alkalmat és felhasznált minden megenge­dett módot és eszközt, hogy a tanuló ifjúság valláserKöicsi er­ziiletét felkeltse s azt állandóan ébren tartsa; rászoktassa őket a kötelesség pontos teljesítésére és elhintse lelkükben azon eré­nyek magvait, melyekből a társadalom müveit, vallásos, becsü­letes féríijellemei fejlődnek. A gyerekes pajkosság, illetlenke­dés vagy tiszteletlenségből fakadó hibákat, ha nem is néz­tük el sohasem, de számot vetettünk mindig a gyermeki ter­mészettel s ezért szelid kioktatás és többszörös jóindulatu fi­gyelmeztetés által vetettünk gátat azok tovaterjedésének. Ahol azonban szükségét láttuk, ott a fegyelmi bünteté­seknek magasabb fokát is alkalmaztuk. Ez azonban csak el­vétve fordult elő. Rajta voltunk, hogy nevelői feladatunk betöl­téséhez a szülői ház közreműködését is igénybevegyük, ami sok esetben nem járt kellő eredménnyel azon elfogultság követ­keztében, mellyel a szülők egyrészt általában az iskola, más­részt saját gyermekeik iránt viseltetnek. Pedig amily szüksé­ges, hogy egy intézet évtizedek, sőt századok által helyeseknek talált nevelési elveihez és tradícióihoz szívósan ragaszkodjék, époly szükséges, hogy a szülők is megértsék az iskola szelle­mét és gyermekeik érdekében e szellemben segédkezzenek az iskola nevelési feladatának teljesítésében, aminek első fölté­tele az iskola és a szülői ház közt fennálló összeköttetés, ál­landó érdeklődés, elfogulatlanság és tisztelet. A tanuló ifjúság erkölcsi magaviseletét illetőleg a tanév végével 438 tanuló közül jó magaviseletű jegyet kapott 331 (75.57%) tanuló, szabályszerűt 105 (23.97%), kevésbbé sza­bályszerűt 2 (0.46%). Minden tanuló, aki intézetünkbe először vétetett föl, meg­kapta az intézeti fegyelmi szabályokat. Ezeket a szülő vagy gyám láttamozásával tudomásul vette s igy kötelezettséget vál­lalt azoknak betartására. Az összes tanulóknak pedig maga az; igazgató magyarázta meg azokat a tanév ünnepélyes megnyi­tása alkalmával. A valláserkölcsös nevelésre kiváló gondot fordítottunk. Az előadásokat imádsággal kezdtük s azzal végeztük. A róm. kath. vallású ifjúság, a késő őszi és téli hónapokat kivéve, naponta Va8 órakor szent misét hallgatott; vasár- és ünnepnapokon pe-

Next

/
Thumbnails
Contents