Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1908

55 Polgár Marcell VII. o. 1. Sinka Gyula VII. o. 1. Debreczeni Lajos VIII. o. 2. Kemény Géza VIII. o. 1. Radetzky József VIII. o. 1. f) Céllövő tanfolyam. A katonai lövészkiképzés a honvédelmi miniszter urnák a mult év szeptember hó 11-én kelt 3420/eln. számú rendeletével főgimnáziumunkban is rendszeresittetett a helyben állomásozó ni. kir. debreceni 3. honvéd gyalog ezred parancsnokság támogatá­sával és közbejöttével. A honvédelmi minister által a szervezésre vonatkozólag ki­adott „Utasítás" szellemében az igazgatóság és az ezredparencs­nokság közösen állapították meg a kiképzés szervezetét, szabályait és tervezetét. A megállapodás értelmében az igazgatóság a VII. és VIII. osztályokban a katonai kiképzésben való részvételt kötelezővé tette és ez alól csakis orvosi bizonyítvány alapján adott felmen­tést. Ezen az alapon a VII. osztály 30 és a VIII. osztály 37 tanulója részesült kiképzésben. Az igazgatóság egész éven át a kiképzésben való pontos részvételt szigorúan ellenőriztette. A ka­tonai kiképzés idejére külön fegyelmi szabályok nem állapíttattak meg, hanem a kiképzés folyama alatt az érvényben álló iskolai fenyitő hatalmat Strifler Ferenc tornatanár gyakorolta, ki az igaz­gatóság részéről a rend és fegyelem fenntartásáért felelőssé tétetett. Az ezredparancsnokság a kiképzés figyelemmel kisérésével Búzás Miklós századost, az oktatás vezetésével pedig Kaffka Ká­roly hadnagyot, majd ennek áthelyezése után Gulrich Sándor hadnagyot bizta meg, továbbá az oktató tiszt rendelkezésére bo­csátott még négy önként jelentkező altisztet is. A katonai kiképzés és a gyutacs lövés a főgimn. torna- és rajztermében, az éles tölténnyel való lövés pedig a honvédség lövőterén történt. Kiképzés idejéül az igazgatóság előbb a péntek majd a szombat délutánoknak 3—5 óráig terjedő idejét jelölte ki. A miniszter a kiképzés céljára egy darab 1895 év és 7 drb 1890 évi mintájú ismétlő fegyvert, a gyutacslövéshez egy homok­szekrényt és sok alak táblát, valamint egy tancéltáblát bocsátott reldelkezésre, az ezen felül még szüksépesnek bizonyult céltábla készülékek részben az igazgatóság által szereztettek be, részben az ezredparancsnokság által adattak, úgy szintén az ezredpa­rancsnokság a kiképzés céljára még szükségesnek mutatkozó fegyvereket is készséggel bocsátotta az oktatók rendelkezésére. Minden egyes tanuló részére a miniszter 100 drb gyutacs és 30.

Next

/
Thumbnails
Contents