Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1907

37 Ezen oklevél három egyenlő példányban állíttatván ki, a gyűjtést rendező bizottságok két Elnöke s jegyzője által aláíratott s megerősítés és helybenhagyás végett az egyházmegyei Főhatósághoz felterjesztetett. Kelt Debreczenben a róni. kath. Egyházközségi Bizottmánynak 1907. év Február hó 20-án tartott üléséből. Váczi János a róni. kalh. egyházközségi Bizottmány fögondnoka. Dr. Irinyi István bizottmány! jegyző. Unger Gusztáv a róm. kath. fskulaszék világi clnükc. Kursinszky László iskolaszeki jegyző. 984 1907. sz. Jóváhagyom Nagyvárad, 1907. Junius hó 3. P. H. Pal püspök. 365,1907. ig. sz. Alulírott, mint a debreezeni kegyesrendi róni. kath. főgimná­zium igazgatója kijelentem, hogy ezen alapítványi okiratban a debre­ezeni kegyesrendi róm. kath. főgimnázium igazgatójára ruházott jogok gyakorlását és kötelességek teljesítését jogutódaim nevében is ma­gamra vállalom. Debreczen, 1907. okt. 10. Dr. Jászai Rezső igazgató. P. H. b) Kornhoffer—Mayer Lipót-féle alapítvány. Néliai Korn­Iioffer Lipót, nagyváradi papnevelő intézeti igazgató 1868. nov. 2-án kelt végrendeletében egy kisebb összeget hagyományozott azzal a kikötéssel, hogy ha majd a kamatok által tekintélye­sebbre növekszik, évi kamataiból 2—2 szegény, jó magaviseletű és előmeneteld tanuló jutalomdíjat kapjon. A debreezeni róm. kath. hitközségi bizottmány, mint az alapítvány gondozója, a jelen tanévben adja ki először az alapítványos jutalomdíjakat á 100, összesen 200 kor. összegben. A jutalomdijra való ajánlást a tanári kar eszközli, a megjutalmazandók felett a róm. kath. hitközségi bizottmány dönt, a jutalomdíjat pedig a róm. kath. alapítványi pénztár fizeti ki bélyeges, s a hitközségi bizottmányi elnök és a fögimn. igazgató által láttamozott nyugtatvány elle­nében.

Next

/
Thumbnails
Contents