Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1906

47 akiknek tehetségük nem tud megfelelni a középiskola követel­ményeinek, arra figyelmeztette, hogy más, a gyakorlati életre képző iskolába menjenek, vagy képességüknek megfelelőbb pá­lyára, kivált ipari pályára lépjenek. Miután pedig mindnyájukat figyelmeztette, hogy az iskolai fegyelmi szabályokat a nagy szünidőben se hágják át, kiosztotta a jutalmakat, hasonló szor­galomra és jó magaviseletre buzdítván azokat, akik ezúttal csak szemlélői a tanári kar és a társadalom áldozatkészségéből kitün­tetett ifjak dicsőségének. 4. Játékdélutánok. Tornaverseny. Tornavizsgálat, á) Az Ifjúság testi fejlesztése céljából a játékdélutánokat a folyó tanévben is megvalósítottuk és pedig úgy, hogy minden hétfőn d. u. az I. A) és B) oszt., minden kedd d. u. II. A) és B) oszt., minden csütörtök d. u. a III—V. oszt. és minden péntek d. u. a VI-—VIII. osztályoknak volt játékra rendelt idejük. A tanulókat Strifler Ferenc tornatanár a nagyerdő elején fekvő gyepes tér­ségre vezette s ott gyakorolta velük a játékok különböző nemeit. b) Az intézet f. év. május 26-án részt vett az eperjesi ke­rületi torn. versenyen 28 tornászszal a következő versenyszá­mokban. 1. Felvonulás- és szab. gyakorlatokban. 2. Egy 8-as csapat a súlydobás és távolugrás összetett versenyben. 3. Ugyancsak egy 8-as csapat mintacsapattornászást mu­tatott be magas ugró-asztalon. 4. Igen szép eredményt értek el a versenyzők az egyéni versenyszámokban; 1. gátfutás-, 2. magas-ugrás- és 3. síkfu­tásban 1. A gátfutásban (120 int.) Motesiczky Pál VIII. oszt. tan. nyert egy első díjat, (ezüst érem). 2. A m. ugrásban Bor­nemisza Béla VII. oszt. növendék 155 cm. ugrással ezüstérmet. 3. A síkfutásban (100 mt.) Győré Ferenc VI. oszt. tan. egy ezüst érmet. 4. Ugyancsak 100 mt. síkfutásban Tóth László V. oszt tan. egy ezüst érmet. Molnár Samu a diszkoszvetésben 29.40 m.-el ezüst érmet nyert. c) A főgimnázium VIII. osztályának tornavizsgálata a főgimn igazgatójának elnöklete alatt 1906. május hó 4-én a következő sorrendben tartatott meg: 1. Rendgyakorlatok: kettősrendek, fordulatok, menetelés. 2. Szabadgyakorlatok : rúdgyakorlatok. 3. Szertornászás: I-ső csapat: magas korlát. II. „ magas nyújtó. III. „ ló-széltében. 4. Egyéni versenyek: 1. függeszkedésben kötélén. 2. távolugrás. 3. gerely-vetés távolságra. Győztesek lettek: 1. Függeszkedésben: 1. Botos Ernő, 2. Irinyi István, 3. Motesiczky Pál. 2. Távolugrásban: 1, Motesiczky Pál 4.90 m., 2. Szekeres Antal 150. Gerelyvetésben : 1. Vidíczky János, 2. Veszprémy István.

Next

/
Thumbnails
Contents