Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1906
45 mányi tagja, a főgimnáziumban tartatni szokott ,Felolvasó esték" rendezőbizottságának elnöke. Szabad előadásokat tartott a felolvasó estéken, ünnepi beszédeket mondott az ifjúsági isk. ünnepélyeken. Varjú János, a debreceni Csokonai körnek rendes tagja, megjelent a „Magyar szellemi művelődés történelme" c. munkája (Csáthy Ferencznél Debrecenben). Szabad előadásokat tartott a főgimn. felolvasó estén, a Csokonai körben és a Sz. László dalárdában. A Budapesti Hirlap és Pesti Hirlap külső munkatársa. Divényi Gyula. A D. M. K. E. irodalmi osztályának választmányi tagja. Eberhardt Béla mint a főgimn. felolvasó esték ügyvezető igazgatója szerepelt és titkára a sz. Erzsébet egyletnek. Szűcs István dr. felolvasást tartott a római-görög színészetről a főgimn. felolvasó estéken. e) Érettségi vizsgálatok szept., dec. és június hónapokban voltak. Ezekről az Értesítő V. fejezete számol be. /) Nem kötelezett tantárgyak voltak a gyorsírás, a szabadkézi rajz, a műének és a vívás mindannyi mérsékelt díjért, és a zene díjmentesen. 1. Az ifjúsági énekkar hetenkint 3 órában gyakorolta magát Freész Endre tanár vezetése mellett. Működő tagjaínak száma 77. Fellépett az ifjúsági miséken, az ifjúsági ünnepélyeken és az úrnapi körmeneten. 2. Az ifjúsági zenekör a folyó tanév folyamán is megalakult 18 taggal, kik hetenkint 3 órában gyakorolták magukat a főgimnázium helyiségében Freész Endre tanár vezetése mellett. Fokozott buzgalmat fejtettek ki a tagok, s buzgalmukat siker koronázta, mert a műértő közönség elismerését is kivívták. Öt alkalommal lépett fel a zenekör a nyilvánosság előtt. 1906. okt. 29-én tartott Rákóczy ünnepélyen; 1907. febr. 5-én, az ,Ifjúsági zászló"-alap javára rendezett ünnepélyen, március 15-én, május 9-én a zászlószentelés alkalmával a városi színházban tartott díszelőadáson s végül jun. 2-án, az önképzőkör záróünnepélyén. Egyes tagok, kik a zenében már elörehaladottabbak voltak, solozeneművekkel járultak az ünnepélyek műsorainak változatosságához. g) Az ifjúsági könyvtár két részből állott: nagyobb és kisebb könyvtárból. Amazt a felső, emezt az alsó osztályok növendékei használták. Mindegyiket egy-egy tanár gondozta. h) Az önképzőkörnek tagjai rendesek — 7. és 8. oszt. — és pártolók — 5. és 6. oszt. A kör vezetője Divényi Gyula tanár volt, ki fáradtságot nem ismerő buzgalommal vezette úgy, hogy a kör tagjai az irodalom többféle terén tettek kísérleteket, dolgoztak pályatételeket és rendeztek nyilvános ünnepélyeket, olykor meglepő eredménnyel. A kör működését az Értesítő F) pontja tünteti föl