Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1904
19 hanem a kegyelet és hazaszeretet ünnepein is istentisztelettel kezdtük az ünnepélyeket, hogy a vallásosság és hazaszeretet érzelmeit az ifjú szivekben egyesítsük s egyesítve fejlesszük, így volt ez okt. 4-én, () Felsége legmagasabb névünnepén; okt. 6-án az aradi vértanúk évfordulóján rendezett iskolai ünnepély alkalmával, így nov. 19-én a leggyászosabb véget ért Erzsébet királyné emlékünnepén, nemkülönben március 15-én és ápril 11-én tartott hazafias ünnepélyeken. A nem kath. vallású ifjakat saját lelkészeik vezették a vallási oktatás útján s ők gondoskodtak róla, hogy saját istenitiszteleteiken pontosan megjelenjenek. A mulasztott órák száma 10.357, amelyek közül 59 igazolatlan. A vizsgálatot tett tanulók mindegyikére átlag 26 óramulasztás esik, annyi, mint a mult tanévben. A mulasztott órák tekintélyes része abból ered, hogy a családokban előforduló járvány esetében a családhoz tartozó vagy fertőzött házban lakó tanulók hosszabb ideig az iskolától eltíltattak. Az igazolatlan órák ellenőrzése alkalmával kitűnt, hogy azokat a szállásadók és itt-ott a szülők engedékenysége elősegítette, mivel olyankor is állítanak ki mulasztási igazolványt, amikor a tanulót mulasztásáért maguknak is büntetniük kellene. 2. Oktatás, a) As oktatás a VKM.-tól kiadott tanterv és útasítások szerint történt, az előírt tananyagot pedig állandó tanmenetünk értelmében minden osztály minden tantárgyában elvégezte. b) Tankönyvekül kizárólag engedélyezett tankönyveket használtunk. Amelyek jóknak bizonyultak, azokat továbbra is megtartottuk, egyesek helyett pedig új tankönyveket hoztunk be, hogy a tanítást megkönnyítsük és még eredményesebben vezessük. c) A tanítás eredményét az Értesítőnek IX. a) és b) sz. a. közölt statisztikai táblázata tünteti föl. Az osztályozás eredménye az 1903—4. tanévvel egybevetve, a következő : A múlt tanévben, mikor az év végén a létszám 346 volt, tehát 56-al kevesebb, minden tárgyból jeles volt 14, most 24; minden tárgyból legalább jó volt 60, most 62; minde;i tárgyból legalább elégséges volt 182, most 234; egy tárgyból elégtelen volt 30, most 39; két tárgyból elégtelen 17 most 14; több tárgyból elégtelen 33, most 29. Felemlítjük, hogy az 1890. XXX. t.-c.-ben a görög nyelv 2#