Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1903

I. Adatok a főgymnasium történetéhez az 1903-1904. tanévben. AJ Az intézet állapota. 1. Az új fögymnasiumi épület átvétele és megáldása. A lefolyt tanév megnyitása ünnepe volt nemcsak a kegyes­tanitórendiek debreczeni társházának, de ünnepe volt egyszersmind Debreczen város közművelődésének is. — Stegmiiller Árpád épitész ugyanis szeptember hó 3-án adta át készen a főgymna­sium nagyarányú szép épületét dr. Wolafka Nándor cz. püspök. Unger Gusztáv iskolaszéki elnök. Váradi Károly fögymnasiumi igazgató, Vas Károly kegyesrendi tanár, Yáczy János főgondnok Latinovics Mihály államépitészeti főmérnök, Siegmeth Károly máv. üzletvezető-helyettes és Kuthy Béla főmérnök urakból álló bizottságnak. — Másnap délben pedig megáldotta dr. Wolafka Nándor cz. püspök a szép épületet, a mely lélekemelő ünnepé­lyen jelen volt a fögymnasiumi bizottság és a tanári kar teljes számmal, továbbá a város előkelőségei. Az épület megáldása után a jelenlevők a díszteremben jöt­tek össze, hol a püspök meleg szavakkal méltatta a nap kultu­rális jelentőségét, mely szavakra a főgymnasium igazgatója vála­szolt, hasonlóan átérzett szavakban. A kegyes-tanitórend főnöke, nagys. és ft. Magyar Gábor, ki akadályozva volt az ünnepélyen való megjelenésben s külön­ben azért is, mert a megáldási ünnepély épen Schlauch Lőrincz dr.,

Next

/
Thumbnails
Contents