Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1890

18 és roszban egyaránt jártast a rókához, a fecsegőt a kutyához a félénk és érzéki kéjekben fetrengöt a szamárhoz, a kiálhatatlant a menyéthez, a piperézkedöt a lóhoz, a rut és gonoszt a majomhoz hasonlítja azáltal, hogy őket az említett állatoktól származtatja.") Abból, hogy Homéros, Hesiodos, Archilochos, Stesichoros, Simonides és másnk a mese anyagát, vagy magát a mesét hogyan használják fel, már a mesének nem eredeti czélja, t. i. az oktatás, hanem a mesének másod rangú ezélja: a feddés is kitűnik. Már régtől fogva lehetett ez igy a közélet és közbeszédben. Mióta fonák gondolkozású, nevetséges emberek vannak a világon, mióta a társadalmi életben egyes ferde szokások szokásosak levének: azóta a meséknek is meg lett másodrangú ozéljuk: a feddés. S valamint afentebb említettek, úgy még sokan lehettek az emberek között, kik a mesék által tükröt tartottak embertársaik szemei elé. Ezt a rhetor Aphthonios is kifejezi, mondván: a mese intésre alkalmas, s a tudatlanok tanítására igen jó. Azon tükörtartó emberek voltak azok, kik a mesének mai alakját megadták, midőn egyesek közülök mint szerzők léptek föl. A mese az ókori irodalmakban fontosabb szerepet játszott, mint a mai irodalmakban. Ennek oka bizonyára abban van, hogy az emlékezet útján könnyed s rövid mesékkel nagyobb körben lehetett terjeszteni ama tanulságokat, melyeket ma a könyvnyomtatás okadatolabban, bővebben ad elő az olvasónak. Szerették is a mese rövid formáját az ókori nevelök és oktatók. így tudjuk, hogy Sokrates még börtönében is mesékkel foglalkozott; Aristophanes tudatlannak bélyegez egy embert, mert még Aisopost sem olvasta; Quintilianus pedig megütközve kérdi valakitől: még Aisopost se forgattad? ... S ez nem is feltűnő. Hiszen a mese azon korban az életphilosopl ia, a morál nagy, legkönnyebben hozzáférhető kézi könyve \ olt 6) Müller-Donaldson: Id. h: L XI. 11.